Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Kulturális figyelő
84 Kulturális figyelő Veöreös Imre: A harmadik egyházi út. 1948—1950 Budapest 1990. Evangélikus Sajtóosztály kiadása Értékes könyvet adott kezünkbe a szerző. Értékes az idősebbeknek, akik annak idején véle együtt éltük át az akkori idők feszültségeit és döntéseit. De érték a fiataloknak is, akik számára mindez már történelem, de akiknek ismerniük kell ezt a könyvet, hogy helyes irányban keressék a holnap felé vezető utat. A szerző rendhagyó memoárnak nevezi könyvét. Ügy emlékezik vissza az újkori egyháztörténet három nehéz évére, hogy cikkeket, előadásokat, igehirdetéseket ír le az akkori időkből. Az általa akkor szerkesztett egyházi lapokból idéz — szó szerint, változtatás nélkül. A cikkek javarészt az ő tollából valók, vagy olyan kortársai írták, akikkel közös volt a teológiai látása. Ezek a cikkek megtalálhatók a lelké- szi hivatalokban, szekrények mélyén, különböző újságkötegekben. De ki veszi elő őket? Ebben a nagyszerű könyvben válogatva, kigyűjtve, együtt kapjuk meg ezeket az írásokat, s így lehetőségünk van a folyamatos olvasásra és az értékelő áttekintésre. Egyházunk 1948-ban, a „fordulat évében”, nagy feladat elé került. Szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy a háború után gyökeresen megváltozott az a közeg, amelyben szolgálatát a magyar nép körében végeznie kellett. A régi világ összeomlott, s egyre jobban kirajzolódott az új politikai és társadalmi rend kritikai, sőt ellenséges álláspontja az egyházakkal szemben. A politikai vezetés célja — marxista- ateista világnézeti alapon — egyre inkább az volt, hogy az egyházat beszorítsa a templomba és a hit terjesztését, amennyire csak lehet, korlátozza vagy akadályozza. Sor került az egyházi iskolák államosítására, a gyülekezeti egyesületek megszüntetésére, az egyházi földek elvételére. Az állam személyi kérdésekbe is beleszólt, és egyszerűen félreállította, elnémította, sőt börtönbe záratta azokat, akik törekvéseivel szembeszálltak. Ebben a helyzetben kellett egyházunk felelős vezetőinek eldönteniök, hogy milyen álláspontot képviseljenek. A döntés nagyon nehéz volt. Főleg azoknak, akik az élen voltak. A falusi vagy távoli szórványokban dolgozó lelkészek legfeljebb a helyi párttitkár önkényének voltak kiszolgáltatva. (Nekem pl. bevonták a gépjárművezetői jogosítványomat, azzal az indokolással, hogy „közbiztonsági és közrendészeti szempontból” nem vagyok megbízható.) De akik akkor vezették az egyházat vagy egyházi lapot szerkesztettek, azokon mérhetetlen felelősség volt, mert az első vonalban harcolva kellett szembenézniük naponként az állam részéről jelentkező súlyos kihívásokkal. Isten kegyelmes volt egyházunkhoz és felkészítette a nehéz időkre. Az ő ajándéka volt az ébredés és a teológiai megújulás. A háború borzalmai után az emberek tömegesen jöttek össze és vágyakozó szívvel hallgatták az evangéliumot — evangélizációk és konferenciák felforrósodott légkörében. Az ige teológiája segítette a lelkészeket abban, hogy Jézus Krisztust prédikálják, a Megfeszítettet és a Feltámadottat — az elgyötört embereknek. Az élet beszéde szemmel látható hatással volt emberek, gyülekezetek életére. Sokan fogadták el hálás örömmel bűneik bocsánatát, és vállalkoztak örömmel Jézus követésére, valamint a szolgálatra is. Legszebb emlékeim között tartom számon azokat a fiatalok számára rendezett konferenciákat, ahol a könyv szerzőjének vezetésével fiatalokat készíthettünk fel a gyülekezetekben végzendő gyermekbib- liaköri munka hűséges végzésére. Egyházi sajtónk gazdagon számolt be a Lé-
