Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Takácsné Kovácsházi Zelma–Bohus Imre: A jövő nemzedék hitéért
BOHUS IMRE; A JÖVŐ NEMZEDÉK HITÉÉRT 61 egyetlen egyszer tanítottam, kiábrándítóan. Bírálóim alaposan elmarasztaltak. (Az órára azzal a feltételezéssel készültem, hogy a gyerekek nem ismerik a történetet. Ők azonban két nappal korábban az iskolában ugyanazt a történetet tanulták. Mindent tudtak...) Mit szeretnék elérni? Azt, hogy minél több ismerettel rendelkezzenek, és hogy az ismeretük, a tudásuk segítse és támogassa hitüket. Tudom, hogy nem az én akaratom és törekvésem a döntő. De nekem mindent el kell követnem! A gyerekek Egyszer könnyebben, máskor nehezebben kezelhetők. Egyik héten megindító módon igyekvők, néhány nappal később pedig bántóan a szemünkbe mondják, hogy nincs értelme az egésznek. Van, amikor érdeklődés, figyelem csillog a szemünkben, és előfordul, hogy csaknem megbénít a belőlük áradó közömbösség. Elég sokszor szemtelenek, de figyelmesek is. Magatartásuk csupa feszültség, csupa ellentmondás. Emiatt kell komolyan venni őket! Minden megnyilvánulásukra oda kell figyelni, kérdéseiket nem szabad megválaszolatlanul hagyni. Tapasztaltam már, hogy nevetségesnek vagy rosszindulatúnak tűnő kérdéseik mögött keresés, bizonytalanság, tanács-, esetleg segélykérés van. Amire pedig nem nagyon szoktunk gondolni: dicséretre, elismerésre vágyódnak. Erősítenünk kell azt az érzést, hogy értékesek. így lesznek valóban értékes emberré. (Néhány elgondolkoztató adat róluk: a 21 hitoktatáson részt vevő gyermek közül négyen a gyülekezeti énekkarban énekelnek, ketten „előkonfirmációs” oktatásra járnak, négyen konfirmandusok, nyolcán rendszeresen részt vesznek a gyermekórákon. Többen tehát több alkalmon is jelen vannak. Hatan viszont egyáltalán nem jönnek gyermekórára.) A hittanórák Iskolánként egy-egy csoportban oktathatjuk a gyermekeket, ez heti két-két órát jelent. Az egyik óra az alsósoké, a másik a felsősöké. Nem minden osztályban foglalkozom külön anyaggal. Arra vagyok kényszerítve, hogy bizonyos „forgás” szerint dolgozzam fel a tananyagot. Ezt teszem: az első osztályosok mindig az elsős tankönyvet használják. Másodiktól negyedikig évenként más-más osztály anyaga van soron, így három év alatt átvesszük ennek a három osztálynak az anyagát. A felsősök három témakörrel foglalkoznak: egyháztörténettel, az egyház tanításával és a Szentírással. Egy-egy csoportban évenként 25 tanórával számolhatunk. Ennyi óra általában elég ahhoz, hogy a tankönyvekben szereplő történeteket sorra vegyük. (A negyedikes anyaggal még sohasem tudtam végezni, négy-öt történet megtanulása elmaradt. A harmadikos anyagban található szenvedéstörténe- tét viszont több részre bontva is át tudtuk venni.) A felső osztályosok tanulása nagyon változatos, csak a Szentírással tudunk alaposabban foglalkozni. Hittanóráink imádsággal kezdődnek és végződnek. A foglalkozás első harmadában az előző órán tanultakat kérdezem vissza. Ezt úgy próbálom megtenni, hogy ne merev „feleltetés” legyen, hanem inkább beszélgetés, amelyben a feldolgozott anyag összefüggései, életünkhöz kapcsolódó mozzanatai is előkerülnek. Talán ilyenkor történik az az „igehirdetés”, amely - ha Isten engedi és segíti - a szívekig juthat. Ezután kerül sor az új anyagra. Az alsósoknál a bibliai történeteket legalább kétszer elmondom. Ha szükséges, a hittankönyv közlését bővítem vagy szűkítem. Csak azután
