Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Takácsné Kovácsházi Zelma–Bohus Imre: A jövő nemzedék hitéért
62 BOHUS IMRE: A JÖVŐ NEMZEDÉK HITÉÉRT magyarázom meg azt, ami a megértéshez feltétlenül szükséges. Azt is szem előtt tartom, hogy egyik-másik gyerek otthon nem mindig veszi elő a hittankönyvet. Mivel a felsősöknek nincs hittankönyvük, a tanultak alapján vázlatot írunk. Arra törekszem, hogy ez a vázlat minél rövidebb legyen. Az óra befejező szakaszában rajzolunk. Ha nem jól gazdálkodtam az idővel, a gyerekek csak lemásolják, amit a táblára rajzoltam. Sokkal jobb azonban, ha őket rajzoltatom. Nagyon eleven a fantáziájuk és elgondolkoztató meglátásaik vannak. Gyakran mélyebbre látnak, mint mi felnőttek. Amit talán nem teszek jól Mint szolgálatunk valamennyi területén, a hitoktatásban is követünk el hibákat. Ezek egy része rejtve marad előttünk. Vannak azonban olyan esetek, amikor az ember nyilvánvalóan nem biztos a dolgában. Hitoktatási gyakorlatom három mozzanatát említem itt meg. Az egyik a feleltetés. Minden választ elfogadok, a rosszat is. Nem zavarja-e ez meg a többit, aki tudja a helyes választ? Igaz, a dolgot mindig megkísérlem helyre tenni, de érzem, hogy ugrálnak és csikorognak a gondolatok. Még jó, ha a mondanivalómat így kezdhetem: „Te biztosan arra gondoltál...”, vagy: „Biztosan úgy értetted...” Másik problémám a teljesítmények értékelése. Csak ötöst adok, vagy a gyerek nem kap jegyet. Ilyenkor megbeszéljük, hogy miért maradt el a jegy. Az ötös mellé egykét csillag is járulhat. Nem leszek igazságtalan? Nem hígul fel az ötös értéke? A gyerekeknél ezt nem vettem észre, viszont volt olyan gyerek, aki arról panaszkodott, hogy „apu szerint nem nagy dicsőség hittanból ötöst kapni”. Végül: a hittanórákon nem tanulunk énekeket és a Kis Kátét. Az első a gyermek- bibliaórára, a második a konfirmációi órákra marad. A hittanórán ezekre nincsen idő. Mit érnek a hittanórák? Megvallom: fiatal fejjel nem vártam sokat ezektől az alkalmaktól. Idősebb szolgatársam „tett helyre”, amikor felelőtlen szavaimra szinte kiszakadt belőle a válasz: „Milyen alapon nézitek le azokat a lehetőségeket, amelyeket számunkra az Isten teremt!?” Igen: lehetőség. És egy emlék arról, hogy mit tehet Isten: évekkel ezelőtt váratlan vendég nyitott rám ajtót. Közel harminc éve nem láttam. Jól kihasználta életét: szakmájának neves művelője lett, éppen külföldre készült. Beszélgetés közben csendesen elmondta: ha imádkozik, azt az imádságot mondja el, amit a hittanórákon tőlem tanult. Abban az időben, amikor én azt mondogattam, hogy nincs sok értelme a hittanóráknak. Bohus Imre
