Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Csepregi Béla: Az evangélizáció mai távlata
CSEPREGI BÉLA: AZ EVANGÉLIZÁCIÓ MAI TÁVLATA 43 Másik tényező volt buzgó emberek félelmet nem ismerő, lankadatlan munkája. Itt is tudnék friss példákat, közelieket, hozni olyanra, amire érvényes, hogy „a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban” (lKor 15,58). Példamutató volt a hívogatás kiterjesztése kívülállókra is. A Népstadiont megtöltő tömeg jelentős része már régen nem volt templomban vagy gyülekezeti alkalmon. A római katolikus egyház hozzáállása is nagyon reményt keltő volt. Az evangélizáció végén nevüket és címüket átadók között 7000-en voltak katolikusok a 17000-ből. Azóta r. k. püspöki nyilatkozatban is lehetett olvasni, hogy az evangélizálást csak ökumenikus feladatként lehet elképzelni. Ha a magyar nép mai helyzetében komolyan vesszük az egyházak segítségnyújtását, akkor fel kell adni minden kicsinyes féltékenységet és rivalizálást az egyházak között, és egy szíwel-lélekkel kell vállalni az Istentől készített és népünk jobb részétől várt feladatot. Csak oda küld áldást az Úr, ahol egyetértésben laknak a testvérek (Zsolt 133). Evangélikus evangélizáció A fentiek után szükséges, hogy a magunk házatája felé is fordítsunk közvetlen figyelmet. Hiszen a gondolatainkat is a magyar evangélikus egyház megújulásának a vágya indította el. S ennek érdekében az evangélizáció alatt az evangélikus evangé- lizációt is értettük. A cikk elején említett kedvező jelek már ennek a frontnak a jóhírei. Szerény sajtólehetőségünk is van az Evangélikus Élet Élő Víz rovatában. Gyülekezetekben folynak evangélizációk, egész hétre terjedőek is több helyen, némelyiken részt vehettem - nemcsak szolgálóként -, és mindenütt nagy örömömre. Örülök minden hímek és minden jó feltételezésnek. És imádságban hordom ezt a régi, nekem nagyon kedves szolgáltatót - bárki is végezze. Egyre több lehetőségünk van presbiteri, énekkari, papné találkozók tartására, s ezeket mind evangélizáló szellemmel szeretnénk telíteni. Az ökumenikus pünkösdi evangélizációban való részvételünk közben is gondolunk evangélikus érdekekre. Evangélikusokkal sűrűbben lakott területeken szívesen látnánk egy-egy pünkösdi evangélizációt. Már előkerült a gondolat Szarvason, Mezőberényben, de tudjuk, hogy másutt is szívesen vitorlájukba fognák a Szentlélek szele járásának áldását. Lehetőségeink vannak, bizonyára nagyobb számban, mint amit tudtunk vagy tudunk kihasználni. ,Az idő pedig rövidre van szabva ezentúl” (lKor 7,29). <rA segítés nem beavatkozás” A fenti alcímet azért tettem idézőjelbe, mert nem magam találtam ki, hanem mástól hallottam. Egy tv-beszélgetésben a riporter az anyaországban tartózkodó erdélyi írókat, művészeket, újságírókat faggatott arról, hogy mit lehet tenni Románia jövőjéért. Itt hangzott el a fent idézett felismerés Mészöly Miklós ajkán, aki egyetlen nem erdélyi származásúként, de felesége és felelőssége révén mégis erősen érdekeltként volt jelen. Ő mondta ki világosan a magyar szerep nagy fontosságát s egyben tiszteletben tartandó határait. ,A segítség nem beavatkozás” mondta Mészöly Miklós keresve a szavakat, de a megtalálás után kétszer is elismételve, megnyomott hangsúllyal egy igazán történelmi feladat kulcsszavaiként. Engem is mélyen megragadott, átjárt a népemért való felelősségemben, a történelmi sorsforduló kínálkozó lehetőségének megértésében a mészölyi mondat, de ugyanazzal az áramütéssel fényt gyújtott legsajátabb területemen, az evangélizációban, lelkek mentésének a gondjában, egyházam teljes megújulásának a munkálá- sában is. Nem volt nehéz színteret változtatni. Ha a színfalak különböztek is, a dráma - nevezhetnénk sorstragédiának is - nagyon hasonló. Életre-halálra menő harc a létezésért, a lelkekért, a lelkek mélyén végbemenő igazi változásért, s annak folyományaként a jövendőért. Az erőviszonyok is hasonlóak: egy már derengő vilá-
