Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990

1990 / 2. szám - Benkö László: A soproni Magyar Társaság 1790-1990

BKNK.Ő LÁSZLÓ: A SOPRONI MAGYAR TÁRSASÁG 25 ságba, már erről merem reményleni, hogy az, hacsak egy-két Kist és Lakost talá­lunk, dicsőségére fog válni nemzétünknek. Én nemsokára valamely munkám hom­loklevelére függesztem ezt a megtiszteltetésemet.”7 Ugyancsak talányos kettősség, vajon a korszellem adottságai vagy a társasági if­jak reális életérzése s persze minden bizonnyal a tekintélyes múltú és nevű Líce­umnak Sopron városban és környékén érvényesülő, kisugárzó szerepe hozta létre a Társaságban az iskolán kívüli, széleskörű társadalmi tevékenységét. Valószínűleg több irányból induló törekvések szerencsés találkozásának következménye volt, hogy a Magyar Társaság úgyszólván működésének kezdetétől egy iskolai önképző­kör kereteit messze túlszárnyaló hatással tevékenykedett. Inkább Sopron város és megye egészének irodalmi, közművelődési központja és irányítója volt, mint magá­nak a tanulóifjúságnak. (E vonatkozásban mintegy előfutára volt a Frankenburg Adolf által jóval később alapított (1877) irodalmi körnek. Frankenburgot, az egy­kori soproni diákot talán éppen a Magyar Társaságtól (is) kapott emlékek, hatások inspirálták az irodalmi kör létrehozásában.) Kis János utal arra a nyilvánosságnak szánt s az évek folyamán egyre nagyobb hírnévnek örvendő rendezvényre is, melyet a jellegét nevében is tükröző örörmn- nep jelentett.8 Nemcsak a Társaság tagjai számára volt kiemelkedő esemény az örömünnep, hanem egyre jelentősebbé váló társadalmi megnyilvánulás is, melyen a Társaság tagjai működésük javáról számoltak be, s melynek híre, tekintélye foly­tán csakhamar olyan látogatói voltak, mint gróf Széchenyi Ferenc István és Lajos fiával, Festetich György, továbbá az egyházi és világi hivatalok vezetői, a várme­gyei főtisztviselők - így Eötvös alispán - sőt még arról is szól a hagyomány, hogy Bethlen Elek gróf, a Társaságnak 1795 óta levelező társa 1805-ben csupán az örömünnep kedvéért utazott Erdélyből Sopronba.9 Az örömünnepnek mintegy folytatása és záró akkordja lett később a vidám szó­rakozást is nyújtó Deákkúti Vármegye, mely az első reformországgyűlések hatásá­ra a megyei nemesség nemzeti ellenállásának szimbolikus utánzója volt. Az öröm- ünnepi „jeles magaviselet” után színes felvonulással „a deákok kútjának nevezte­tett” forrásnál gyűlt össze az ifjúság vidám szórakozásra, amint erről egy 1826. évi jegyzőkönyv beszámol.10 Fennmaradását és eredményes tevékenységét a Társaság nem kis részben annak is köszönhette, hogy működésének irányát és körét pontosan meghatározta, és kö­vetkezetesen betartotta. Az önművelés és nyelvápolás volt és maradt az elsőrendű feladat. A munka komolyságát, a tudásigény szintjét jól tükrözi a társasági könyv­tár gyors és tetemes gyarapodása. A Társaság ötvenedik évében már 1200 volt a könyvek száma. Az 1913-ban kinyomtatott jegyzék pedig kereken 4000, szakok szerint rendezett könyvet sorol föl. S ez a szám a második vüágháborúig megkét­szereződött.11 Mégis voltak időszakok, amikor szükségesnek látszott a könyvgyara­pítás új módjainak keresése, s a lelkesedéstől fűtött találékonyság minden akadályt legyőzött. Egy - már 20. századi - öregdiák lelkesen számol be a soproni tanulók­nak arról az eljárásáról, amely az emlékező szavak szerint nemcsak Magyarorszá­gon, hanem az egész vüágon unikumszámba megy: „...a kódexeket rajzoló barátok szent ihlete szállotta meg ezeket a drága fiúkat, amikor szebbnél szebb kalligrafi­kus írással nem leírták, hanem lerajzolták a magyar irodalom leggyönyörűbb alko­tásait.”12 Ez az eljárás abból a korszerűséghez igazodó, az élet realitását kitűnően érzékelő vállalkozásból fakadt, mellyel a soproni diákok felismerték az akkor még alig né­hány évtizedes múlttal rendelkező magyar gyorsírás előnyeit és jelentőségét. 1865. január 5-én megalakult az első vidéki gyorsírókor, s még lapot is indított, a Sopro­ni Gyorsírót. Ezt is hetedikes-nyolcadikos diákok szerkesztették. Egyik-másik

Next

/
Oldalképek
Tartalom