Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 1. szám - Frenkl Róbert: Az egyház leckéje
FRENKL ROBERT: AZ EGYHÁZ LECKÉJE 59 gunkban, főként robbanásveszélyes pillanatokra is gondolva, meghatározó lehet egy világos, politikai felelősséget is vállaló, alapvetően etikus eligazítás. Annak, hogy az egyház ezt az igényt kielégíthesse, vagy legalább esélye legyen erre, az- egyházi közélet megújulása, az egyházon belüli sokszínűség érvényesülése jelenti az előfeltételt. Meg kell tanulnunk, újra kell tanulnunk egyházon belül is egymás felfogásának a tiszteletben tartását, a türelmet, a toleranciát, a vitakultúrát. A várakozás igazi súlyát, mélységét azonban a lelki tartalom adja. Igen, bármennyire lényegesek az erkölcsi, a politikai és a többi vonatkozások, az igazi kihívás a spirituális üzenet, az evangélium iránti vágy. A kiábrándulás a technikai civilizáció minden gondot megoldó illúziójából, ismét ősi kérdések, az emberi lét értelme felé fordítja a figyelmet. És ezután -már nem érthető félre, ha vállaljuk a továbbiakat is. Egyházi nyelven a szeretetszolgálatot, a diakóniát, világi nyelven osztozást a szociálpolitika gondjaiban. Hiszen ez is jelezheti a hitbeli erősödést, megújulást, mint annak következménye. Megújuló egyházban szükségszerűen sokan keresik a lehetőséget, hogy szolgáló szeretettel is bizonyságot adjanak megújult életüknek, gondolkodásuknak. Egyházunk számára is nagy lecke, hosszú út eleget tenni a várakozásnak. Alapvető a hit: Isten nyitotta meg az új lehetőségeket; az ő kegyelme és üzenete, hogy mulasztásaink ellenére új esélyt ad számunkra. Mit tettünk eddig? Hiszem, hogy a jövő egyháztörténészei a gyülekezeti életben, számos részletben a 87—88-as évek olyan mozzanatát tárják majd fel, amelyek reformihletésűek és -tartalmúak. Magam is gondolok néhányra. Most négy olyan területet említenék, amelyek meggyőzően tükrözik egyházunk elszántságát az új út iránt. Az Evangélikus Gimnáziumra, a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetségre, az 1992-es zsinat előkészületeinek a megkezdésére és a sajtó megújítására gondolok. A két utóbbi hosszabb folyamatot jelent, melynek sikere lelkészek és hívek aktivitásától is jelentősen függ. Persze lényeges, hogy a remélt, igényelt aktivitás teret is kapjon a zsinat előkészítésében, a nagykorúvá vált sajtóban. Az iskolaügy horderejét nem lehet túlbecsülni. Már eddig is olyan mozgást, olyan dinamizmust eredményezett az egyházban, másrészt olyan mértékben növelte az egyházra irányuló hazai és nemzetközi figyelmet, amire hosszú idő óta nem volt példa. Nem az iskola feladata — elsősorban bizonyosan nem — az egyház missziói küldetését képviselni a társadalomban, mégis már a felvételi beszélgetések kapcsán megrázó élmény volt észlelni, hogyan tölt be missziói funkciót is a tény: újraindul az Evangélikus Gimnázium. Családok, nagyszülők, szülő- és gyermeknemzedékek szembesültek korábbi döntéseikkel, életvezetésükkel, szomorkodtak egyháztól való elfordulásuk, hitetlenségük miatt, mások örültek, hogy Isten meghallgatta imádságukat, megint mások reménykedtek, hogy még nem zárult be végleg az ajtó, vezet út vissza a gyülekezetbe. Már régen nem egyszerűen arról volt szó, felveszik-e a gyereket, az unokát. A MEVISZ, az evangélikus ifjúsági szövetség megalakulása pedig olyan mérföldkő, amelyben maguk az alapító fiatalok sem hittek egy évvel korábban. De ők az idősebbek számára is példamutató hittel és gyorsasággal át tudtak állni a megújulás lehetőségének a hullámhosszára. Nem kell hangsúlyozni, mit jelent egyházunk jövője számára, hogy a gyülekezeti ifjúsági
