Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 1. szám - Frenkl Róbert: Az egyház leckéje
53 FRENKL RÓBERT: AZ EGYHÁZ LECKÉJE számára a lehetőség, hogy kockázat nélkül vállalhatják véleményüket, igencsak megnövelte adósságunkat önmagunk és a társadalom felé egyaránt, persze már nem csak a történelemre gondolva. Az egyházban is felgyorsult az idő, az élet. A két év után visszaérkező itt sem hinné el, hogy abba az egyházba ért vissza, ahonnan elindult. Hiszem, hogy ebben a folyamatban az egyházban is dominálnak a pozitívumok. Ha még állni is éreztük egyházi sajtónkban az időt, amikor a társadalom már rohant, ha a vártnál, reméltnél lassabban jöttek, jönnek is a jogi, erkölcsi, lelki tartalmú rehabilitációs lépések, a szükséges személyi változások, mégis egyházunk is — a leginkább kétkedőnek is feli kell ismerni — korszakváltásban él. Nem merném mondani, hogy ennek a legfontosabb mozzanata, de bizonyos, hogy számunkra ma talán a legnagyobb kihívás az egyházak, a vallás iránt megnövekedett érdeklődés, figyelem. Nem kérdőjelezve a gyülekezetek életének korábbi sok pozitívumát, a közegyház eredményeit, fogalmazok úgy, hogy az évtizedes dermedtségből éledő egyháznak úgy kell megújulnia, jó értelemben önmagát — gondolva az intézményrendszerre is — megújítania, hogy közben teljes felelősséggel részt vesz a társadalmi megújulási folyamatban. Ennek érdekében választ kell találni a kérdésre: mi a magyarázata az egyházak iránt növekvő érdeklődésnek, azután pedig helyes választ szükséges adni erre az érdeklődésre. Bizonyos, hogy az egyház iránt megújuló érdeklődést motiválja, hogy a rö- videbb-hosszabb múltra visszatekintő instabil struktúrák között az egyház évezredes tradíciói biztonságot kínálnak. Jólesik egy olyan intézményrendszer felé fordulni, amely a mainál nagyobb történelmi viharokat, konfliktusokat átélt, túlélt. Ez azonban önmagában kevés lenne. Már többet jelent, hogy az elmúlt évtizedek változásai, fordulatai között, bár az egyházat is súlyos felelősség terheli saját hibáin túl, részben bizonyos döntések helyesléséért, részben azért, hogy nem emelte fel a szavát más döntések, illetve mechanizmusok ellen, mégis meg tudott őrizni egyfajta viszonylagos tisztaságot, tisztességet. Egyszerűen azért, mert az egészséges köz- gondolkodás maradványai azt sugallták, hogy az egyház olykor érthetetlen magatartása kényszerhelyzet szülötte. Minden szép nyilatkozat ellenére az egyház sem rendelkezett, a lelkészek meg végleg nem, a szabad vélemény- nyilvánítás jogával. Ezért is történelmi felelősség, hogy a megújuló társadalmi életben az egyház, megtalálva valódi identitását, teljes felelősséggel, jól foglaljon állást sorskérdéseinkben, megőrizve, megerősítve hitelét, igazolva a várakozást. Még fontosabb, hogy az egyház, működéséből következően és az emberek által elvártán olyan ősi erkölcsi értékeket közvetít a társadalom, családok és egyének számára, amely értékek háttérbe szorulása a társadalomban, jelen gondjainkban meghatározó szerepet játszik. Ezen az alapvető erkölcsi igényen túl, kétségtelen, ne féljünk a szótól, politikai várakozás is vegyül az egyház iránt növekvő érdeklődésbe. A végre ismét hivatalosan is elfogadott álláspont szerint a társadalmi fejlődés, kibontakozás kulcskérdése a társadalomban meglévő sokszínűségnek — nemcsak az érdekek, hanem a nézetek sokszínűségének — érvényesülése. Közismert, hogy ha ez különböző mélységű, értékű is, de a magyar lakosság többsége számára — vallásszociológusok vizsgálatai szerint 65—70 százalékának =— lényeges az egyház magatartása, mondanivalója. Gyorsan változó vilá
