Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 2. szám - Bízik László: A pluralizmus nyíló kapujában
60 BÍZIK LÁSZLÓ: A pluralizmus nyíló kapujában dalom elszántságát jelenti, azaz hogy egyetlen hivatalos világnézet, egyetlen életforma, rendszer, kultúra pátyolgatására sem szorul többé, s nem engedi magát kiszolgáltatni sem egyháznak, sem pártnak, sem világnézetnek. Most aztán süthetjük. A képlet pedig oly egyszerű volt kezdetben: hüpo theu tetagmenai („az Istentől rendeltetett”) (Rm 13,1). Egy parlamenti demokrácia többpártrendszerű pluralizmusában azonban a tény: „tetagmené hüpo tón anthrópón” (az emberektől rendeltetett - H. Thielicke találó szójátékával élve) egyszersmind azzal a kockázattal jár, hogy ezek a „rendelő” emberek már nem egyformán gondolkodnak - s nem is csak a részletkérdéseket, de - a lényeget illetően sem. A monolitikus-totalitárius rendszerekben a „top-power-class" (hatalmi elit) igényt tart a teljes emberre. Teljes személyiségével a hivatalos teológiai vagy politikai rendszer építésének rendelkezésére kell állnia. Szükség van minden idejére, lelkesedésére, családtagjaira ahhoz, hogy a messianisztikus, lényegében azonban pszeudovallásos karakterű utasításoknak eleget tegyen. Hiszen, „ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van”. Az autoritás és a megfellebbezhetetlenségre igényt tartó káder-hierarchia zsírosodó bürokrata hada stabil íróasztal mögötti pöffeszkedését a zsurnaliszták öngyűlölő alkoholizmusba-kergető propagandája és a lánctalpak-gumibotok-besúgások- zsarolások és megfellebezhetetlen béemrendeletek biztosítják. Szabad vagy, mert teszed, amit szabad. A pluralista társadalomban azonban széttörik a konszenzus. Eléggé el nem ítélhető módon a másik ember nem ugyanazt akarja, amit én. Életstílusa, szókincse és metakommunikációja is más. Valószínűleg még álmai is. Nincs egyetértés arról, hogyan éljek. Aztán, a régi konvenciók múzeumba kerülnek. Hiába hivatkozom megfellebezhetétién tekintélyekre, az új generáció oly gátlástalan és szemtelen előítéletmentességgel döntöget szobrokat (vagy csak restaurál éppen), hogy lassan le kell bontani a Hősök Terét. Következik az értékek oly mértékű differenciálódása, hogy lehetetlen lépést tartani a devalválódással. Ami nekem mindennél drágább, szentebb és fontosabb, azért a másik egy lyukas garast sem adna. Én meg persze legalább számat biggyesztem a jogging- szerkós rágógumifúvókon. Ezekután az igazság-monopólium szanálásával az eszmék relativálódnak. Bejön az „és akkor mi van” attitűd. S elkezd burjánzani a szabad, kiszámíthatatlan és nyílt társadalom, amely közben sokkal dinamikusabb is és változásképesebb, mintsem elvárható lett volna. A törzsi, orientális despota, a paternalisztikus vagy osztály jelleg régóta már csak a tankönyvekben léteznek. Mert ugyan már, milyen „jelleget tükröz” a krampácsolóból megbízattatott párttitkár bundával egyetemre bejuttatott s maszek butikossá lett keresztfiának fideszes tinédzser lánya, hogy csak egy egyszerűbb esetet említsek. S amikor már túl sok a választási lehetőség, zavaró a sokféleség és bizonytalanító az átmenetiség (A. Toffler), jön a Future Shock (A jövő ijedelme). Első hullámként ori- entálódási zavarokkal, beilleszkedési problémákkal és információ csömörrel. De azért semmi ok az aggodalomra, mert fenti szerzőnek a távolabbi jövővel foglalkozó „Third Wave” c. könyve szerint sem lesz özönvíz, ha képesek vagyunk megtanulni a pluralizmus játékszabályait. Játékszabály, hogy nem kell mindig nagyon rámenősnek lenni. Hagyjuk kicsit az ellenfelet is. Meg kellene tanulnunk bizonyos szófordulatokat használni (mint: „másrészt”, „ugyanakkor”, „de”, „azonban”, „szerintem”, „bizonyos mértékben” meg
