Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 2. szám - Bízik László: A pluralizmus nyíló kapujában
BÍZIK LÁSZLÓ: A pluralizmus nyíló kapujában 61 „többek között”). Azonkívül nem kéne-e sokkal több kérdőmondatot használni az örökös kijelentőmondat, vagy - még rosszabb - felszólítómondat helyett? Nem kellene-e végre megtanulnunk disztingválni személy és vélemény között? Kimondani: attól még szerethetlek, ha nem értek is egyet veled. Hiszen jól tudjuk, hogy a szent tehenek tabuk voltak szőröstül-bőröstül, s így a velük való esetleges egyet nem értés az őket felkenő egész apparátussal való szembekerülés veszélyét hordozta magában, pedig - esetleg - csupáncsak orrpúderük silánysága ellen volt kifogásom. S még..., ha nem szeretlek is, mert hát istenbocsá, azért ilyen is van, tudd, hogy azért csak elhordozlak, tolerállak, kibírlak, hiszen én tolerált vagyok általad, meg egyébként is, igaz?! A pluralista helyzetre felkészülve meg kellene szabadulnunk az ellenség-fóbiától. Attól, hogy mindenki, aki más, csípőből ellenségként kezelendő. Csak mert tőlem nyugatra él, vagy máskéntgondolkodó, vagy hogy más párthoz, csoporthoz tartozik, vagy, hogy más módszerekkel szúrja el az életét. Szíve joga. Óvakodjunk a pluralizmus lassú-bonyolult és ellentmondásteli működése miatti pániktól. A pluralizmusnak ugyanis épp ez a sajátossága, hogy tele van zavarral, kínosan gyors döntéskényszerrel, kompromisszummal, önkritika s bűnbánat gyakorlással, bizonytalansági tényezővel, önkorlátozással, alternatíva kereséssel és nagyvonalúsággal. Plusz még elengedhetetlen a humorérzék, hilaritás (derű), amely a megbocsátás és bizalom nyugalmával mégsem (!) hajlandó a dolgokat - még magamat s a magam véleményét sem - halálos komolyan venni (Auschwitzek, Gulágok, Recskek), már csak azért sem, mert azt megtette helyettünk Más. A pluralizmus ugyan ilyen, de legalább működik, ahogy az amcsik mondják, szemben a diktatúrával, amely gyors, hatékony, egyszerű, problémamentes és világos, de hosszútávon működésképtelen, mert antihu- mánus. Nem is beszélve a többiről. A pluralista közegben, ahol megnő a választható szerepek száma, nem arról van többé szó, hogy a csalhatatlanok okítják a balgákat, az igazság jogosítványával rendelkező letéteményesei felvilágosítják a szeminárium résztvevőit, elmagyarázzák és értelmezik számukra az eseményeket, cinkos hunyorítással bepillantást engednek a szellőztetendő kulisszatitkokba, ezzel is csak tovább alázva a nem-elég-jól-informál- takat, és végül megengedik, hogy tapsoljanak és lelkesedjenek. Legyenek kéznél a záptojások is! Heisenberg óta tudjuk, hogy még a kozmosz is lehetett volna egészen másként is, hát még kis viharjaink e magyar pohárban. A pluralista légkörben kevesebbet kell félni is. Az Egyháztól örökölve (főleg persze pravoszláv hatásra, pardon) ugyan a totalitárius rendszerek imádják bűntudatban tartani alattvalóikat, akik valamilyen ki tudja mikor kelt, hol nem publikált misztikus és megfogalmazhatatlan törvényerejű rendelet (?), bizalmas utasítás, leszóló telefon, vagy egyszerűen csak ad hoc önkény alaptalanságán bármikor büntethetők. Hadd járjanak csak lehajtott fejjel, mint Kain, hadd tudják, micsoda kegy részünkről, ha egyáltalán még adómentes levegőt vehetnek; hadd szégyenüljenek és piruljanak üldözött kézirataikért, bűnös barátnőikért, tiltott parkolásaikért, ócska kis adócsalásaikért, számlamanípulációjukért és biztosítási stiklijeikért, még imádságaikért is. Orwell Nagy Testvére ugyanis mindent tud, esetleg elnézi, ha a helyzet úgy kívánja, de többnyire nem, de mindenképpen számon tart egy dossziéban. Félj csak, akkor legalább hallgatsz. Kékén mellett az Üllői úton üresen maradtak a székek, s egy esperes a Puskin utca belső házfalát súrolva sompolygott, hogy a „fenti” perspektívából ne lássák, hogy egy bűnössel szóbaáll. Ha „nincs igaz egy sem”, ne féljenek a nem-igaz igazak, de a gazok se.
