Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 2. szám - Hafenscher Károly: Protestantizmus?
HAFENSCHER KÁROLY: Protestantizmus? 23 rűsítése a dolgoknak, eszméknek, életstílusnak, hanem tényleges kristályosodási pont, amiben sűrítve benne van minden, ami lényeges a protestantizmusban. Itt találkozhatnak olyan teológusok, mint a zseniális liberális Harnack, a századforduló legtekintélyesebb teológusa, a Jézus-életrajzzal csődöt mondott A. Schweitzer, az ige teológiáját meghirdető Barth, a mítosztalanításával segíteni akaró Bultmann, a filozófiai nyelven beszélő, a Krisztusban új létet hirdető Tillich, a nagykorúságot komolyan vevő Bonhoeffer, az újra Jézus életét kutató Stauffer, az életet vándorlásnak tekintő és a reménységre bíztató Moltmann. Más és más hangsúllyal, más és más tónusban, de lényegében Jézus Krisztust látva a középen, létrejöhet a találkozás. Ugyanígy a felekezetek is a protestantizmuson belül: a Krisztus révén felszabadult hilaritásban (derű) élő evangélikusok, a Krisztus miatt Otestamentumot szerető fegyelmezett reformátusok, a legjobb puritán örökséget hordozó szabadegyháziak ebben egyek lehetünk. Ez a protestáns lényeg: Róla tanúskodunk (Pro-testo nem tiltakozást jelentett eredetileg!). A protestantizmus, a reformáció népe életgyakorlatával is ide akar visszamenni: ecclesia semper reformari debet, az egyházat mindig reformálni kell és a teológiája is reformálásra szorul. Nem anulla pontra redukál, hanem erre a kristályosodási pontra. A Solus Christus visszavezethető nemcsak Pál híres hitvallására: „Más fundamentumot senki nem vethet azonkívül, ami vettetett, mely a Jézus Krisztus” (1 Kor 3,11-13), hanem a jézusi „Én vagyok” mondásokra, amelyekben Jézus szakrális stílusban kijelenti páratlan voltát: ő az Út (nem egy az utak közül), ő az Igazság (a valóság értelmében egy pluriform világban is), ő az Elet (bővölködő, ideig- és örökkévaló). E kristályosodási pont közelében, a kritikai érvet már ismerve gyakorolhatunk „protestáns” kritikát bármi felől. Minden más, a protestantizmusban megtalálható érték járulékos jellegű ehhez a lényeges elemhez képest. Ez a Krisztushoz kötöttség jelenti a szabadságot minden másra, sokszínűségre, tágölelésű életre. Az őbenne való részesedés, ajándékaiban való tevékeny részvétel teremti meg az egyház, a gyülekezet közösségét is minden időben. Krisztus egyedül aktivizáló teremtő Ura népének. A protestantizmusnak is van misztikája nemcsak a rómaiaknak. A Krisztussal való közösség misztérium, titok. Pál apostol egyik kulcsszava az en Christo kifejezés. Krisztusban, őbenne van ismeretünk: világról, önmagunkról, Istenről éppen úgy, mint új életünk is Krisztusban való lét. Ezt a Krisztusban való új létet minden protestáns felekezet, a maga módján, kegyességi formái között nemcsak ismeri, de meg is éli. Ez a Solus Christus tanításra való összpontosítás, mint protestáns összekötő ismérv más és más formában teológusoknál újra meg újra előkerül. Három példát említek, a keret nem tesz többet lehetővé. Néhai Prőhle Károly tusakodik a protestantizmus meghatározásáért, elveti a korábban szokásos alaki és anyagi alapelvet. Alaki: a Szentíráshoz ragaszkodás. Anyagi: a hit általi megigazulás. Saját véleményét így fejezi ki: „Hűség a kereszténység eredeti tiszta lényegéhez. Kezdettől fogva megvolt a törekvés, hogy zsidós és pogány tévta- noktól és gyakorlattól meg kell óvni az egyházat és vissza kell térni eredeti lényegéhez”. Luther a hierarchia a főpapi uralom égbekiáltó bűnei hatása alól akarja visszavezetni az eredeti lényeghez egyházát, és életújulást hirdet az újra felfedezett evangéliumban. Tillichet teológus hallgató kora óta érdekelte a protestantizmus lényege, amint maga írja ezt (a Die protestantische Ära c. cikkében). A protestantizmusban a kritikai elvet és a teremtő funkciót értékeli. A kritikai elv nem racionális, hanem prófétai, a minden értelem felett való nevében szól (höher ist als alle Vernunft), és mindig kőnk-
