Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Walter Lüthi: Krisztus feltámadása
WALTER LÜTHI: KRISZTUS FELTÁMADÁSA 5 életünk, vagy még világosabban: az én és a te örök életed áll azon az első húsvét reggelen Arimátiai József kertjében Mária Magdaléna előtt. És ha ő ezt az üzenetet a tanítványoknak elviheti, azt jelenti, hogy ezt az üzenetet nekünk is elhozhatja, nekem, neked és mindazoknak, akik hallják: ezzel minket Krisztus átvitt, átküzdött és átmentett a múlandóságból az örök életre. Micsoda törpe minden hadijelentés és győzelmi hír, ehhez a szent háborúhoz képest, melynek itt olyan titokzatosan győzelmes kimenetele lett! Mi ennek a világnak és a mi időnknek minden döntése — bármennyire lehetnek fontosak azok, és milyen feszülten kell nekünk azokra figyelni — ehhez az egyetlen döntéshez képest, ami visszavonhatatlanul végbement azáltal, hogy Krisztus értünk feltámadt az örök életre! Mária Magdalénán kívül azonban még két másik tanúról is szó esik húsvéti evangéliumunkban, Péterről és Jánosról. A hír hallatára, hogy a sírt üresen találták, mindketten azonnal odasietnek. János megelőzi az idősebb Pétert és elsőnek érkezik a sírhoz. Ott azonban megtorpan, nem tudjuk, mi tartja vissza. A később odaérkező Péter azonban elszántan belép a sírboltba, pontosan átvizsgálja azt, s most már János is bemerészkedik. Ott találják rendbe rakva a halotti kendőket, s kissé oldalt a „verejtékkendőt”, amit a halott homloka köré csavartak, s ami most feltűnő gondossággal összehajtogatva a földön feküdt. Ebből megállapítják, hogy Uruknak nyilván nem volt már szüksége ezekre a halotti leplekre, és a szöveg így folytatódik: miután János e tényállást megállapította, „látott és hitt.” (. ..) Mielőtt még Jézust magát látta volna, a halotti leplek sokatmondó állapotából eljutott a húsvéti hitre. A hit felülről való ajándékát természetesen egy tanítvány sem nélkülözheti. Azután is, hogy ők többet láttak, mint csupán az üres sírt és a kendőket, azután is, hogy az angyalokkal találkoztak, sőt azután is, hogy magával a Feltámadottal találkoztak, szemükkel látták, kezükkel tapintották, mint János később egyik levelében mondja, egyedül a hit az, ami felér Hozzá, mert Krisztus az örök életre támadt fel, és ezt az ember, amíg a tér és idő körében mozog, egyedül hitben tudja felismerni. Krisztus örök életre támadt fel. Ez mindenki számára, aki abban hisz, az örök életet jelenti. De most felmerül a kérdés: ez minden? Krisztus feltámadásának tehát számunkra csak földöntúli jelentősége van? Csak azt jelenti számunkra, hogy egyszer az örök életbe vetett hitben halhatunk meg? Ha ez volna minden, az se volna csekélység. Boldogan halni tudni, nem jelentéktelen dolog. Mégis hadd tegyem fel azt a kérdést, amit a Heidelbergi Káté a húsvéti üzenettel kapcsolatban kissé nyersen, de igen mélyértelműen így fogalmaz: „Mi hasznunk van nekünk Krisztus feltámadásából?” Mi hasznunk van nekünk ebből annak a hetven vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő folyamán, amit itt tölthetünk? Ha a feltámadás — mint azt a negyedik evangélistánál oly világosan olvassuk — áttörés az örök, a földöntúli életbe, van-e egyáltalán valami kapcsolat húsvét és a mi mindennapunk között? Vagy ott fent ragyog a Krisztus dicsőségéről szóló magasságos üzenet, itt lent pedig folyik a húsvéttól érintetlen és teljesen különválasztott szürke élet? Hát igen, „mi hasznunk van nekünk Krisztus feltámadásából”? Bizony nem ez vagy amaz, nem, hanem ettől függ egész életünk és halálunk. Még világosabban: semmi de semmi sincs, ami oly radikális és átfogó hatással lenne emberi mindennapunkra, mint a Krisztus feltámadásába vetett hit. Megkísérlem ennek a megállapításnak bizonyítékait felsorolni. A húsvéti hit döntő jelentősége legvilágosabb an ott tűnik ki, ahol ez a
