Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Gadó Pál: Fogyatékos embertársainkért
GADÓ PÁL Fogyatékos embertársainkért A „fogyatékos” jelzőt egyesek sértőnek érezhetik, mondván, hogy kisebb értékűt, selejteset jelent elmarasztalólag. Magam sem szeretem igazán ezt a megjelölést emberekre alkalmazni, és nem tölt el örömmel, amikor el kell ismernem, hogy fogyatékos a mozgásképességem — de nem tudok jobbat. Egyébként éppen bennünket, keresztényeket segíthet a Szentíráson tájékozódó istenismeyetünk és önismeretünk e görcs oldásában. Valljuk, tudjuk ugyanis, hogy világunkban egyedül az Isten tökéletes, és vele szemben mindnyájan fogyatékosok vagyunk. Fogyatékosok az ismeretben, a hitben, az erőben, a szeretetben, a megértésben, és ez tulajdonképpen nagyobb baj, több szenvedés forrása lehet, mint az a tagadhatatlan tény, hogy legtöbbünk az átlagos emberi képességekhez viszonyítva is többé-kevésbé fogyatékos némely területen. A sok szemüveg jelzi, hogy sokak látása nem tökéletes, a cipőkben ott rejtőznek a lúdtalpbetétek, és ki tudja milyen hosszú lenne az a lista, amely felsorolná a gyógyszereket, amelyek segítségével egy gyülekezeti csoport tagjai igyekeznek emésztési, alvási, vérnyomási, idegi és ehhez hasonló gyengeségeiket kiegyenlíteni. A fogyatékosságban ember és ember között inkább csak mennyiségi különbség van, és így nincs ok a szó lenéző alkalmazására, viszont a másik oldalon sem a sértődésre. Ugyanakkor ez is olyan terület, ahol a mennyiségi eltérés egy bizonyos fokon minőségi változást hoz. Minden fogyatékosság ellenére épnek tekintjük azokat, akik nagyjában és egészében képesek önállóan kielégíteni alapvető egyéni és közösségi élet- szükségleteiket. Egy pillanatra itt talán jó megállnunk, és egy rövid felsorolás erejéig számba vennünk, hogy a XX. század vége felé, itt Európában mi tekinthető alapvető életszükségletnek: — a személyiség kibontakoztatásának lehetősége, amelyet segíthet a nevelés, az iskolai oktatás, szervezett képzés; — a jó lakhely; — a megfelelő munkahely, amely a lét anyagi fenntartásához szükséges méltányos kereset mellett értelmes tevékenységet, alkotó emberi közösséget is biztosít; — a szabadidő tartalmas eltöltése; — a családi élet; — részvétel a közösség életében, irányításában. A magyar nyelvben adott lehetőség, hogy azt, aki nem ép, azt, aki „baleset, betegség miatt csökkent munkaképességű”, rokkantnak nevezzük (Ma-
