Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Frenkl Róbert: A fasori gimnáziumról. Személyes vallomás
50 FRENKL RÓBERT: A FASORI GIMNÁZIUMRÓL tásában — ez is nagy szó —, hanem tevékenységében a legnemesebb nemzeti hagyományokat, így a demokratizmus, a haladás, az előítéletek elleni küzdelem eszméit érvényesíteni, amikor ezek nemhogy nem estek egybe, hanem olykor ütköztek a hivatalos politikával. Emellett az oktatást és a nevelést a legmagasabb minőségi igény kielégítése jellemezte. Ma jószerivel a minőségi kihívás maradt. Persze ez sem kevés. Főleg, ha meg tudjuk valósítani. — Üjabb szünet, majd további válasz önmagának. — Igaz, anélkül, hogy bántani akarnám iskolarendszerünket, ami az előítélet nélküli progressziót illeti, abban is lehetne egészséges riválisa a mai iskoláknak egy megújuló Fasor. — Egykori iskolatársam gondolatmenete nem igényel kommentárt. (Érettségizett 1949-ben.) Napjainkban szinte minden nemzedék büszkélkedik sajátságokkal, vagy éppen kesereg ezeken. A mi egyik sajátságunk, hogy 1945—52-ig végeztük a gimnáziumot, ahogy mondani szoktuk: néhány osztályt újra járva. 1948/49- ben ötödikesek voltunk, azután 1949/50-ben ismét a második/b-be iratkoztunk be. VI., VII., VlII-osok sosem voltunk. 1949-ben szűnt meg a nyolcosztályos középiskola, kényszerűen áldozatul esve az általános tankötelezettség nagy vívmányának. Lehet, emocionálisan az első hat, netán az első három év a legfontosabb az ember életében, fejlődésében. Felnőttkori személyiségét, hivatástudatát, életvezetését, életmódját tekintve bizonyosan sorsdöntő a 10—15. év közötti időszak, a serdülőkor. Sokszor gondolom, hogy az iskola hatásán túl talán azért is erős bennem a kompromisszumos készség, természetes számomra az egészséges küzdelem, a siker és a kudarc lehetősége, vállalása, tolerálása, mert a magyar történelem egyik pezsgő korszakában, a koalíciós években voltam serdülő. Talán ez vonzott később az értelmesnél jobban a sporthoz, mert itt maradt meg leginkább, egyszínű időkben, a „győzzön a jobbik” illúziója, a minőség igénye, legalább esélye Dávidnak a Góliátok ellen. Különböző társadalmi rendszerű országok gondja napjainkban: megoldani a szinte megoldhatatlant. Olyan társadalmi-politikai intézményrendszert kialakítani, amely egyidejűleg segíti elő a társadalom tagjaiban, az új meg új nemzedékekben meglevő sokszínűség, sokoldalúság, tehetség kibontakozását, és állítja ezt a közösség szolgálatába; magas szervezettségi szinten, feszültségeket oldva gondoskodik egyén és közösség érdekéről. Négy évtized útkeresései, erényei, eredményei és hibái után megújulni törekvő társadalmunkban, egyházunkban fogant meg a Fasor, az evangélikus iskola története újraindításának, folytatásának a gondolata. Érthető, de mégiscsak tévedés ezt a programot nosztalgiának, emlékidézésnek, letűnt kor visszavágyásának minősíteni. Bizonyos, hogy a program velejárója — kezdetben! — egy nosztalgiahullám is, de minél reálisabbá válnak a teén- dők, annál inkább és gyorsabban kerül hangsúly a mára. Mert a ma társadalmi-egyházi megújulásában van szükség a Fasorra. A mai evangélikus iskolára, amelyik a legnemesebeb hagyományok folytatója, de ezen messze túlmenően képes megfelelni a ma kihívásának. Lehet, a magyar történelem folyamán az egyház nagy feladatot vállalt, nagy érdemeket szerzett a nép oktatásában, a műveltség terjesztésében, az iskolarendszer kiépítésében. De nemcsak ez a történelmi érdem, mégcsak nem is kizárólag a teológus-utánpótlás igénye — bár ez rendkívül fontos összetevő —, hanem az egyház jelen és jövőbeli tudományos-kulturális, köz
