Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Frenkl Róbert: A fasori gimnáziumról. Személyes vallomás
FRENKL RÓBERT A fasori gimnáziumról Személyes vallomás Fasor 1945—1952. — Érdekes, hogy az elmúlt évben megsokasodott visszaemlékezések, különböző nézőpontú elemzések, tudomásom szerint szinte kivétel nélkül a budapesti Evangélikus Gimnázium két világháború közti korszakára — tanárokra, diákokra, eseményekre — vonatkoztak. Pedig volt az iskolának további története is, éppen nyolc tanévnyi, ha 1944/45 viharos hónapjait is számba vesszük. Márpedig számba kell venni, hiszen indexem tanúsága szerint 3 óra igazolt hiányzással teljesítettem 1945-ben a március 13-án kezdődött tanévet. Ezt július 14-én igazolta dr. Renner János h. igazgató és dr. Remport Elek osztályfőnök. 1945. március 12-vel dr. Bélay István igazgató vett fel az első osztályba, a másodikba 1945. szeptember 1-jével már dr. Renner János. Ö az igazgatóm egészen 1950-ig. A harmadik B-be (!) Laki Tibor vesz fel 1950. szeptember 1-jén. És az ő aláírása szerepel egy későbbi igen fontos bejegyzés alatt: ,,1952. évi május hó 15-én az érettségi vizsgát megkezdte.” Osztályfőnököm az első csonka tanévtől eltekintve mindvégig dr. Lévius Ernő volt. Ennyit az epikai hitel okán. Nemcsak nosztalgia akár az iskola múlt századbeli történetét tanulmányozni vagy az első világháború előtti évtizedet kutatni, hiszen 1905-ben költözött a fiúgimnázium a Fasorba. Mégis, ha 1988-ban téma az újrakezdés, a folytatás, remény, sőt realitás az iskola legújabb kori története — napjaink té- pelődéseiben, nyilatkozataiban, vitáiban máris ezt éljük —, akkor nem mellőzhető az újabb kori történelem tanulságainak a levonása. Ez a korszak — 1945—52 — már jelenünk része. Mondjuk ki rögtön a legfontosabbat: a Fasor ebben az időszakban bebizonyította, hogy képes — értékei megőrzésével (!) — folytatni országhatárokon túl is elismert tevékenységét az új társadalmi rendben, képes — micsoda paradoxon? — demokratikus szellemű elit iskola lenni. (Akiket érdekelnek a történelmi események okozati összefüggéseit színező szubjektív, illetve pszichikai elemek, azoknak talán érdekes, hogy 1952-ben látszott legtávolibbnak az országban a demokratikus szellem és a minőség igénye.) Vezető értelmiségi barátom, volt fasori diák fejtegeti: — Persze, hogy rám is számíthat erkölcsi és anyagi értelemben egyaránt egy újrainduló iskola. De tele vagyok aggodalommal. Attól félek, hogy nem tudjuk tartani a színvonalat, szertefoszlatjuk az iskola nimbuszát, nem lenne-e helyesebb hagyni, hogy tovább éljenek az emlékek, legenda legyen a Fasor?! Hiszen — folytatja — az iskola fénykorát az adta, hogy akkor tudta nemcsak tani-
