Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Walter Lüthi: Krisztus feltámadása
4 WALTER LÜTHI: KRISZTUS FELTÁMADÁSA úgy akar hódolni most is Urának, ahogyan rövid földi pályafutása alatt tisztelték azok, akik valami különösen nagyot köszönhettek neki: lábai elé akar borulni, térdeit átölelni, és úgy imádni őt. Még nem tudta felfogni valódi helyzetét feltámadott Ura előtt. Nyilván azt hiszi, hogy most is azon a szinten áll Jézussal szemben, mint mikor emberré lett és hozzánk alázkodott. De pont ebben tévedett Mária Magdaléna. Krisztus feltámadott a halálból, de nem úgy, mint Lázár. Nem előző állapotába tért vissza Krisztus, ez a történet más volt, mint a betániai testvér, a naini ifjú vagy Jairus leányának esete. Húsvét nem a múló létbe való visszatérés, hanem áttörés, benyomulás az örök életbe. Mária Magdaléna és a Feltámadott között ott húzódik az a titokzatos választóvonal, amely elválasztja egymástól a földit és a földöntúlit, az időt és az örökkévalóságot, Istent és bennünket embereket. Ezért éri Mária Magdalénát az a számára első pillanatra váratlan szó: „Ne érints engem, mert még nem mentem fel az én Atyámhoz. Hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” (...) Az Űr itt az ő elhárító szavával csak azt a teljesen új, megváltozott helyzetet akarja leszögezni, amelyben mostantól fogva a Vele való kapcsolatban az emberek, és tanítványai is vannak. Ha nem is ment még fel — mint mondja — „az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz”, de már most földöntúli, mennyei állapotában van. Már csak rövid idő kérdése, és kivonja magát ennek a földnek légköréből, és nem fogják látni őt, mert feltámadott arra az életre, amely örök. De mi most azt mondjuk, és maga Mária Magdaléna is később bizonyára azt mondta: „hála Isten, hogy először tévedett. Hála Isten a húsvét valósága mérhetetlenül felségesebb, mint első pillanatban és az első meglepetésben tűnt; oly fenségben lebeg mint föld felett az ég. Ö azon sírt, hogy már nem találta ott a holttestet. Hála Isten, hogy nem találta ott a holttestet! És hála legyen Istennek azért is, hogy nemcsak egy múlandó életre visszatérő Urat talált ott. Se neki, se nekünk nem volt hátrányunkra az ő első csalódása. Hála Isten húsvét nem a Feltámadott visszatérése a múló világ fogságába. Hála Isten húsvét a sírból való feltámadás az örök szabadság állapotába. Az Űr ezzel örökre elszakadt és elszabadult a halál karmaiból, és Krisztus oda vonult be, ahol őt többé soha nem éri utol a rothadás. Ilyen hatalmasan győzött, örökre győzött a halál felett. Ha helyes lett volna Mária Magdaléna első feltevése, feltámadása által csak úgy lenne övé és miénk is, mint Lázár az övéinek; a hozzátartozók számára kedves és megható lett volna, de azután újból csak a halál karjaiba esne, aki előbb vagy utóbb újra legyőzné őt. De ő örök életre jutott, és ez nem sírásra, hanem örömre, magasztalásra, ujjongásra ok: Krisztus feltámadott, bizonnyal feltámadott! S miután megadatott neki, hogy ezt felfogja, a Feltámadottól azt a küldetést kapja, hogy vigye ezt hírül a tanítványoknak, akiket Jézus itt először nevez testvéreinek. Ezt meg kell tudniuk a tanítványoknak, hiszen elsősorban őket illeti. Mert Jézus nem önmagáért, nem saját előnyére és dicsőségére tört utat az örök életre, hanem mint sokak Üdvözítője és Megváltója. Ebben Is Atyjától rábízott hivatását teljesíti, megváltói munkáját. De ami itt történt, nemcsak a szűk tanítványi körre vonatkozik. Ezt el kell vinniük az egész világra, minden néphez, mert mindenkinek meg kell tudnia, hogy Jézus őérettük emelkedett az örök életbe. Értük mindenkiért, aki ezt hallani fogja és hallani akarja, aki hinni fogja és hinni akarja, azokért történt ez. Az örök élet, amely mindnyájukért diadalt aratott húsvétkor, javára és üdvösségére legyen mindazoknak, akik hisznek őbenne. A mi örök
