Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: A megmagyarázhatatlan szenvedés
H. H. SCHMID: A MEGMAGYARÁZHATATLAN SZENVEDÉS 45 hatalomra, a Sátánra, az ördögre vezethető-e vissza, akivel szemben maga Isten is tehetetlen? Egészen egyszerű, de alapvető fontosságú az, amit ehhez a történet mond, tudniillik ezt: ameddig az ember a Sátánnak lehetőséget nem ad, addig a Sátánnak nincs rajta hatalma, addig a Sátán nincs is. Mihelyst azonban az ember elveszti hitét és Istenét, és kisujját nyújtja a Sátánnak, az menten odavág és szenvedést csihol, ahol csak tud. Ez a bibliai hitnek rendkívül fontos szemlélete, amelyet érdemes megszívlelni. Ott van aztán Jób könyvének második része, amely a témát más oldalról tárgyalja. Három barát lép a színre, akik meg akarják magyarázni Jób szenvedését. Ök a megfizetéselv hagyományos gondolatával fognak a dologhoz, és meg akarják Jóbot győzni arról, hogy ő valahol súlyos bűnt követett el, szenvedése tehát igazságos. Megmagyarázhatatlan szenvedés nem szabad, hogy legyen. Mivel pedig az, ami nem szabad, hogy legyen, nem is lehetséges, azért szükségszerű a végkövetkeztetés: Jób vétkezett. Jób azonban kitart amellett, hogy ő igaz volt: ezért a megmagyarázhatatlan szenvedés valóságos probléma. A barátok magyarázata tehát nem kielégítő. Most egy negyedik barát lép színre. Ö Jób szenvedését próbatételnek és Isten tisztító munkájának fogja fel. Azt mondja, nem helyes a kérdést úgy tenni fel: miért van a világban szenvedés, hanem így: mi célból van a világon szenvedés? Aki szenved, azt kell fontolnia, mit akar neki Isten a szenvedés által mondani, minek a felismerésére akarja őt elvezetni, és ő maga hogyan értékelheti ki pozitív értelemben az őt ért szenvedést. Ilyen módon is meg lehet közelíteni a problémát, amely nemcsak az Ószövetségben fordul elő, hanem ismételten és ma is például a lelkipásztori beszélgetésekben szóhoz jut. És ez bizonyára helyénvaló. És kétségtelen, hogy a szenvedésből fakadó felismerés sok esetben hallatlan pozitív hatást eredményez, gondoljunk csak Pestalozzira, Henri Dunant-ra [a Vöröskereszt megalapítója], vagy akármelyikünk hasonló tapasztalatára. Mégsem ez a végső felelete az Ószövetségnek, sőt Jób könyvének sem. Jób könyvének ez a része Isten beszédével zárul, amely Isten Jóbhoz intézett kérdéseinek hosszú sorából áll (38. fejezet). Isten felvonultatja Jób szemei előtt az egész világot, és megmutatja neki, hogy ebben a világban mindennek meg van a rendje és értelme. Ezzel Jób- nak szegezi azt a kérdést, hogy vajon az ő kicsiny, egyéni problémája valóban sarkaiból fordíthatja-e ki az egész világot, és megcáfolhatja-e Istent. Ez az istenélmény legyőzi Jóbot, és e szókra fakad: Eddig csak hallomásból ismertelek, most azonban szemtől szemben láttak szemeim — és alázattal fogadja el a szenvedést Isten kezéből (42,1—6). Ezzel sem nyújt Jób könyve a mi problémánkra megoldást, hanem „csak” egy formát, hogy így is lehet bánni vele. De talán éppen ez az előnye, mert mint mondtam: a megmagyarázhatatlan szenvedés tényének tagadása tulajdonképpen elsiklik a valóság mellett. Jób könyve mindenesetre elutasítja azt a gondolatot, hogy az ember és az ember sorsa minden dolog mértéke; igenis az ember be van sorolva Isten teremtésének átfogó ökonómiájába, amelyben minden dolognak megvan a helye, mégha az az ember előtt rejtve marad is. Azt gondolom, hogy a probléma ilyen megvilágítása is jelentős igazságmozzanatot hordoz magában. Érdemes rajta elgondolkozni. Egyidejűleg azonban azt is meg tudom érteni, ha valakit Jób könyvének magyarázata sem tud teljesen kielégíteni. Magát az Ószövetséget sem nyugtatta meg véglegesen, máskülönben nem nyúltak volna Jób után is újból ehhez a kérdéshez.
