Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988

1988 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: A megmagyarázhatatlan szenvedés

42

H. H. SCHMID: A MEGMAGYARÁZHATATLAN SZENVEDÉS

bér felismerte: magatartásával hatásosan beavatkozhat saját sorsának alakulásába, és egyáltalán nincs az eseményeknek vakon kiszolgáltatva. Erről az Ószövetségben elsősorban a Példabeszédekben van szó, ahol mindennapi példák szemléltetik, hogy a világban igenis a konstruktív magatartás kifizetődik.

Szegénnyé lesz, aki cselekszik rest kézzel; a gyors munkások keze pedig meggazdagít. (10,4. — Az idézetek a revideált Károlyi-fordítás szerint.) Gyűjt nyárban az eszes fiú; álomba merül az aratás idején a megszégyenítő fiú. (10,5)

Aki szemmel hunyorgat, hántást szerez; és a bolond ajkú elesik. (10,10)

A gyűlölség versengést szerez; de minden vétket elfedez a szeretet. (10,12) Aki míveli az ő földét, megelégedik eledellel; aki pedig hiábavalókat követ, bolond az. (12,10)

Nem vettetik az igaz semmi bántásba; az istentelenek pedig teljesek nyavalyával. (12,20)

Aki őszinte az igazságban, az életére —, aki pedig a gonoszt követi, az vesztére míveli azt. (11,19)

A pozitív magatartás és a pozitív eredmény összefüggéséből jött rá az ember, hogy a világ több mint valami véletlen, és megértette, hogy a világot egy titkos jogrend kormányozza. Így tágult ki ez a bölcseleti gondolkodás, és az ember arra törekedett, hogy kikémlelje a valóság egyre további területeinek bennrejlő összefüggéseit, és ennek a rendnek lehetőség szerint megfeleljen és életét konstruktívvá tegye. S ez a fáradozás mind a mai napig nem ért veget. Hiszen naponta fáradozunk, hogy ilyen módon járuljunk hozzá az élet lehetővé válásához. Az élet csak akkor lehetséges, ha teszünk is érte valamit.

Ha így a világ nem is tűnt többé véletlennek, mégis az ember úgy élte át ezeket az összefüggéseket, mint olyan jótéteményt, amely végül is nincs a hatalmában, és nem egyszerűen magától értetődő, hanem általa kívülről nyer értelmet az ember élete. Ezért sem az Ószövetség, sem más, vele összehasonlítható vallások nem késlekednek az így felismert összefüggéseket Isten teremtési rendjeként jellemezni. Éspedig annak az Istennek rendjeként, aki valóján az embernek életét, nem pedig halálát akarja. Ezért az ószövetségi bölcsesség-irodalom, akármennyire „profánul” hangzik is a mondanivalója, végül is egy mélységesen vallásos alkotás.

így érthető, hogy minden antik törvénykönyvet direkt vagy indirekt értelemben Istentől adottnak tekintettek. Hiszen a jognak alapjában véve nem más a funkciója, mint megőrizni az igazságot ebben a világban, hogy maga az élet megőriztessék. (Ebbe beleértendő még az alkotmány is, bírák és államférfiak esküje stb.) Ezért állnak rendszerint a régi törvénykönyvek végén terjedelmes áldás- és átokformulák, amelyek annak, aki a törvénynek aláveti magát, életet, annak pedig, aki áthágja, halált ígérnek. (5Móz 28) Ennek a valóságkereső kutatásnak így lett a vezérszava az igazság. Világossá lett ugyanis, hogy az igazság az élet lehetőségének elengedhetetlen feltétele. Aki igazságot cselekszik, azt elvileg nem érheti szenvedés. És mivel senki más, mint maga a teremtő és megtartó Isten teszi lehetővé az életet, ezért magát Istent is úgy élték át, mint aki igaz. Ö a végső tekintély, aki az igazság igénye mögött áll.

És ez nemcsak az Ószövetségre érvényes, hanem egy sor más vallásra is, amelyek történetük során hasonló utat követtek.

Fentebb már említettem Zeusz lázadását a titáni hatalmak ellen, amint