Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: A megmagyarázhatatlan szenvedés
H. H. SCHMID: A MEGMAGYARÁZHATATLAN SZENVEDÉS 43 azt a görög mitológia elbeszéli. Az se lehet tehát véletlen, hogy a megfelelő görög szövegek szerint Zeusz első feleségének Metiszt választotta, aminek jelentése bölcsesség; másodiknak Themiszt, ami szabályt jelent, vagyis mindazt, ami, mint az életet előmozdító követelmény, meg van szabva és tőle született három lányuk: Eunomia, jó magaviselet, Diké, igazság és Eiréné, béke. Görögországban tehát Zeusz az az Isten, aki a világot igazságos rendben tartja, jó magaviseletét követel, és feleletül erre békét ajándékoz a világnak. Érdekes, hogy Zeusznak később még három leánya születik, három Moira. Még mindig tudják, hogy van valamiféle sors, de a sors az emberi tudatban már alá van rendelve az igazságnak. Öegyiptomban a tudat ezen fokán MAAT istennő lép a gondolkodás középpontjába. Maat az igazság, a valóság és a jogrend istennője. Maat a bölcsesség és jog központi fogalma. Mindkét területre érvényes, hogy igazságot (maat) kell cselekednünk, mert általa fejlik ki az élet. Képi ábrázolásokon ő ül a napbárka legelején, másutt Re előtt áll, a világ teremtője és fenntartója előtt. Maat, igazság az Isten teremtésének a mérőzsinórja. Hasonlóképpen az Ószövetség sem fárad bele a Teremtő Isten igazságának magasztalásába. A 33. és a 97. zsoltár erről énekel. Ha pedig Isten ilyen igazságos, kell hogy meglegyen a lehetősége annak, hogy ínség, nyomorúság idején hozzá fohászkodjunk, és éppen igazságára hivatkozva kérjük közbelépését. Az Ószövetség az ilyen panaszzsoltároknak hosszú sorát tartalmazza, amelyeket áthat Isten igazságába vetett bizalom. (Zsolt 31,2—5; 20—24.28) Mindezekben a szövegekben fontos, hogy bennük az igazság velejéig pozitív hatalomként jelenik meg. Nem római iustitia ez, aki bekötött szemmel, egyik kezében mérleget, másikban kardot tartva áll, és az igazakat megjutalmazza, a gonoszokat pedig megbünteti. Itt viszont az igazság csak a pozitív összefüggést juttatja kifejezésre: azt, hogy az igaz tett életet munkál, és hogy Isten az, aki az életért síkra száll. Hogy aztán mégis megjelenik a bűnös az élet negatív oldalán, az az élethez tartozik, és arról az Ószövetség újra meg újra beszél. De az nem az igazság következménye, éppen ellenkezőleg annak konzekvenciája, hogy a tettes az igazság oldaláról eltávolodott. Bármennyire is jelentett ez az igazságelvű gondolkodás haladást, és bármennyire rajtahagyta bélyegét még mai gondolkodásunkon is, a tapasztalat azt mutatta, hogy önmagában ez a koncepció nem elégséges. A tények azt mutatják, hogy az igazságért való síkraszállás gyakran nem éri el célját. Tények mutatják mind a mai napig, hogy nem mindig van jó dolga annak, aki az igazságért síkraszáll, esetleg éppen ellenkezőleg, nehézségekbe ütközik. Vagy éppen az történik, hogy aki az igazság elveire fittyet hány, kézzelfogható előnyökhöz jut. Vagyis van „megmagyarázhatatlan szenvedés”. Mondhatjuk-e mégis, hogy a világot az igazság rendje hordozza, és hihetünk-e az igazságos Istenben? Ezen a ponton születik meg görög földön a tragédia. Oidipusz, Oresztész, Antigoné sorsában sikolt a kérdés, igazán az igazság jellemzi-e a világot, végül is nincs-e nagyobb hatalma a végzetnek, mint az igazságnak. Az Ószövetségben az ilyen kérdésfelvetés főként egyes zsoltárokban nyer konkrét formát. Pl. Zsolt 10,1—13. Ebből a zsoltárból világosan kitűnik, hogy nemcsak az újkorban, nemcsak Auschwitz után, hanem már az Ószövetség korában is kétséget támasztott az emberekben Isten iránt a világban észlelt igazságtalanság. „Nem büntet, tehát nincs Isten.” Már a Bibliában megszólalnak első hangjai annak az ateizmusnak, amely a világban levő
