Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 2. szám - Bodrog Miklós: „Macbeth öli az álmot”. Mélységeink üzenete
BODROG MIKLÓS: „MACBETH ÖLI AZ ÁLMOT” 65 S úgy rémlett, egy hang kiált: „Ne aludj! Macbeth öli az álmot! ...” A tiszta álmot, Az álmot, mely a gondot kibogozza, S napi halál, bús robot fürdeje, Dúlt szív balzsama s második fogásunk, Főtáplálónk az élet asztalán. (Szabó Lőrinc fordítása) S amennyiben ez így van, ám Macbeth — korunk erőszakos sikerembere, saját lelkének figyelmeztetését semmibe véve — „öli az álmot”, azzal „fő táplálékától” fosztja meg magát. Ha meglepő, ha nem: az újabb vizsgálódások ennél is keményebb diagnózissal szolgáltak. Ugyanis a három évtizede elkezdődött — főleg amerikai — kutatások kétségtelenül bebizonyították: mindenki álmodik; akit pedig csak aludni hagynak, álmodni nem — mert mérhető, mikor álmodik valaki biztosan — az ezt öt napnál tovább nem bírja súlyos veszély nélkül. Vagyis az álmok teljességgel nélkülözhetetlenek pszichénk egyensúlyához, sőt puszta létünkhöz (ami C. G. Jung korábbi feltételezését igazolja). Freud „Álomfejtés” című könyve az álmot sommásan tudattalanná fojtott, jobbára nemi vágyak „cenzúrázott” megnyilvánulásának ítéli, s tolmácsolásához megfelelő módszert ír le. Freud zsenijét nem vonva kétségbe, úgy láthatjuk: a fölfedezés érthető elragadtatottságában az álomvilág számára hozzáférhető, őt lenyűgöző egyik nagytermét a barlangrendszer egészének vélte. Mert ugyan ki tagadhatná, hogy „az embert vágyai vezérlik” — de korántsem csupán azok; ám a vágyak dimenziója is sokrétű? Jung nyomán Franki hangsúlyozza, mennyire vágyik az ember arra, hogy az életének értelme legyen. „Égi vágyban” pedig példának okáért nemcsak a négyszáz éve élt Keresztes Szent János lángolhatott, hanem Ady is: „Megtelek Isten-szerelemmel”. Az ember teljessége sokkal gazdagabb, semhogy lelkünk tudattalan világának (vö.: Diakonia, 1983. I.) legjellemzőbb megnyilvánulása, az álom úgyszólván monomániásan egyetlenegy, bármennyire jelentős részprobléma körül forogna, éspedig mindenkor, mindenkinél! Hasonlíthatatlanul tágabb horizonttal vizsgálta az álmot Jung, akinek e tárgyú felismeréseit a legrövidebben így foglalhatjuk össze: Az álom kompenzáció. Pontosabban: „Az álmok kompenzatórikusan viszonyulnak a tudat esetenkénti helyzetéhez.” Tehát a tudat, ill. magatartás mikor milyen jellegű és mérvű túlzását, egyoldalúságát, hiányosságát igyekeznek — jobbára bonyolult és kiszámíthatatlanul változatos jelzéseikkel — helyrebillenteni. Az aztán a „címzett” felelőssége, hogy felfog-e valamit az intelemből, vagy inkább netalán automatikusan elfelejti, mert ösztönösen fél szembenézni a szóban forgó dilemmával. Utóbbi esetre áll a Talmud szellemes megállapítása: „A meg nem értett álom felbontatlan levél.” Bizony, ha valaki túl sok levelet — köztük számlákat — dob olvasatlanul a papírkosárba. annak következményei lesznek. Pszichénk egészének nyilván igen nagy szüksége van az álmok kiegyenlítő hatására, amiben a jelek szerint az álmukat elfelejtők is részesülnek valamelyest. Sokkal jobb azonban — idővel pedig halaszthatatlan — az „üzenet” legalább sejtésszerű megértése, mert ennek következetes elmulasztása katasztrofális lehet. Az ember önismeretéhez, személyiségfejlődéséhez az első — és óriási, holtig be nem fejezhető — feladat „árnyékszemélyiségének”, azaz saját isme
