Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 2. szám - Bodrog Miklós: „Macbeth öli az álmot”. Mélységeink üzenete
BODROG MIKLÓS „Macbeth öli az álmot” Mélységeink üzenete Az emberiség ősidők óta meg volt győződve arról, hogy az álmok jelentőség- teljesek. Főleg jóslatot sejtettek bennük. A Kr. e. 3. évezredre visszanyúló Gilgames-eposzban például egy-egy álom sorsszerű fordulópontot vezet be. A bibliai álmok funkciója hasonló. (Az ősmagyar mitológiából elég Emese álmára utalnunk.) Figyelemre méltó, hogy már az ókori álomfejtés egyikmásik részlete szinte egy mai pszichoterápiás beszélgetésbe illenék, mondjuk amikor egy négyezer éves egyiptomi dialógusban Hórusz isten a rémálmait panaszolja anyjának, Izisznek, s az így válaszol: „Fiam, Hórusz, mondd el nekem, mit láttál, hogy álmaid révén megszűnjenek szenvedéseid.” Számunkra (különösen sokatmondó, amit Jób könyvében (31,115-től) olvasunk: „ ... beszél az Isten így is, meg amúgy is, de nem törődnek vele. Álomban, éjszakai látomásban (...) ad kijelentést az embernek, és intelmeire pecsétet tesz. Így téríti el az embert a rossz cselekedettől, és így óvja meg a kevélységtől. így akarja megőrizni lelkét a sírtól (...), fegyelmezi fekvőhelyén fájdalommal.” A két idézet egybecseng abban, hogy a sokszor keserves álmok nagyon is szükségesek és javunkra szolgálhatnak. A felvilágosodás és racionalizmus leértékelte mindazt, ami ésszel-kézzel nem volt elég megfogható, így az álmot is; a romantika viszont pártját fogta, hiszen az irracionális (vagyis elsősorban nem értelemmel megragadható) világnak is megvannak a maga jogai. Schiller „Haramiák” című drámájában például az öntelt főnemes azzal söpri félre végítéletet idéző álmát, hogy „az álmok a hasunkból jönnek” de a helyzetet átérző szolgája bátran vitába száll vele: „Nem! Az álmokat Isten küldi!” Természetesen túl egyszerű volna úgy vélnünk, hogy vagy teljességgel illúzió, szép, netán gonosz játék minden álom, vagy okvetlen égi kinyilatkoztatás. A görög ókor is tudott hamis álmokról, Jeremiás (23,25—32) pedig ítéletet hirdetett azokra a prófétákra, akik kollektív vágyálmaikat — népszerűségre pályázva — isteni ígéretként prédikálták. E téren különösképp indokolt óvakodnunk bármiféle „dogma” kimondásától. Mindenesetre érdekes, hogy Luther legközvetlenebb munkatársa, Melanchthon lefordította, és Velencében, 1518-ban kiadta a Kr. u. 200 körül élt hírneves álommagyarázó, Artemidórosz ötkötetes művét, annak felismeréseiből saját meggyőződéseként hangsúlyozva, hogy az álmok jelképes üzenetek, amelyek helyes értelmezésére csak tiszta jellemű, istenfélő ember lehet képes. Az álom értékére pedig Shakespeare vet fényt, a vívódó Macbeth szájába adva a szót:
