Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988

1988 / 2. szám - Fabiny Tibor: Lelkészképzésünk műhelyében

46 FABINY TIBOR: LELKÉSZKÉPZÉSÜNK MŰHELYÉBEN kétgyermekes családban nőtt fel 31, háromgyermekesben 12. Két családban tíz, illetve hat gyermek született. Végül arra is felfigyelhetünk a rendelkezésünkre álló adatokból, hogy több városi (36), mint falusi (23) származású teológiai hallgató van az Aka­démián. A jövő lelkészei Az írásbeli tételeket a felvételi vizsgák első napján kapják meg a jelentke­zők. Biblia- és egyházismeret, magyar nyelv és irodalom, hazai egyháztör­ténet és általános tájékozottság: ezekből a témakörökből állitottuk össze idén az anyagot. Az egyházismereti tételek egyike így hangzott: „Írja le, hogyan képzeli el a magyar evangélikus lelkészt szolgálatot!” Tanulmányom írása közben cso­korba szedtem és közreadok néhány jellegzetes választ. (R. A.) „A lelkészi szolgálat nagyon nehéz feladat. Azért nehéz, mert a lelkésznek nincs kötött munkaideje, hanem saját beosztása szerint dolgozik. A vasárnapja talán a legnehezebb, de egyben talán a legszebb is, hiszen ez az a nap, amikor az Isten igéjét hirdetheti és hitéről tehet bizonyságot. Ugyan­akkor itt, ezeken az istentiszteleti alkalmakon van lehetősége a szentségek kiszolgálására. Bár tisztában vagyok azzal, hogy ezzel még nincs vége a lel­készi szolgálatnak, hiszen a hétközi alkalmakat és a gyermekfoglalkozásokat is meg kell tartani és azt is tudom, hogy ez még mindig nem minden, hi­szen ezekre az alkalmakra fel is kell készülni, ugyanakkor a gyülekezet ügyes­bajos dolgaival is kell foglalkozni. És talán a legfontosabb és legnehezebb a családlátogatás szolgálata. De énszerintem nem szabad nézni, hogy ez mi­lyen nehéz, hiszen minden alkalmon Jézusról szólni és bizonyságot tenni valami csodálatos dolog, hiszen ezeken az alkalmakon a lelkész is nagyon sokat kap Jézustól.” (K. Gy.): „A mai magyar társadalomban, úgy érzem, egy lelkésznek na­gyon sok feladata van. Jézus mondja az evangéliumban: »Azért jöttem, hogy életetek legyen és bőven legyen«. A mai emberek nem tudnak élni. Szerin­tem az egyedül értelmes élet közvetve vagy közvetlenül az Űrban van. Egy lelkésznek ma az a feladata, hogy az életre hívás igéjét közvetítse az em­bereknek. Ezt minden téren értem, az alkoholistáktól kezdve az idős embe­reken keresztül a széthulló családokig el kell jutnia, hogy azoknak segítsen, akiknek szükségük van erre. Éppen ezért minden téren képzettnek kell len­nie. Ezt a feladatot nehezíti és könnyíti az, hogy egy adott társadalomban adott keretek között, adott egyházban, gyülekezetben kell ezt tennie. Egye­dül kevés is lenne ehhez, azonban van egy biztos támpontja: az Isten, aki megígérte, hogy vele lesz. Sőt megparancsolta neki, hogy legyen bátor (Józs. 1).” (Sch. G.): „Az egyik legszebb oldala számomra a szolgálatnak az emberek­kel való egyéni foglalkozás, lelkipásztori beszélgetések stb., tehát a személyes kapcsolatteremtés. .. Nem félek az emberi-társadalmi problémáktól, melyek közé kerülni fogok. Tapasztalatom szerint sokan félnek ezektől és szeretnék elkerülni őket. Engem vonzanak, bár nem mindig tudtam eddigi életem so­rán maradéktalanul megoldani őket.” (H. Gy.): „A lelkésznek nem egyetlen feladata a templomi szolgálat. Fon­

Next

/
Oldalképek
Tartalom