Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 2. szám - Nyikolaj Bergyajev: A szabadság
NYIKOLAJ BERGYAJEV A szabadság Dosztojevszkij számára az ember és az emberi sors problémája mindenekelőtt a szabadság kérdésében rejlik. Az emberi sors, a szenvedésekkel teli életút az ember szabadságától függ. A szabadság Dosztojevszkij világfelfogásának központi kérdése. Az őt jellemző pátosz a szabadság pátosza. Meglepő, hogy ez eddig nem vált elég tudatossá Dosztojevszkijjel kapcsolatban. Számos részre hivatkoznak Az író naplójából, amelyekben Dosztojevszkij állítólag konzervatív, sőt reakciós módon a társadalmi-politikai szabadság ellenségeként lép fel, és ez a teljesen felszínes megközelítés megnehezíti, hogy a szabadságot Dosztojevszkij munkásságának fő kérdéseként, világfelfogásának kulcsaként fogjuk fel. Az, amit Dosztojevszkij „könyörtelenségének” neveznek, a szabadsághoz való viszonyából következik. „Könyörtelen” volt, mert nem akarta az emberről levenni szabadsága terhét, nem akarta szabadságától való megfosztása árán szenvedéseitől megszabadítani, és szabad lénynek kijáró felelősséget hárított rá. Könnyíthetünk az ember szenvedésein, ha megvonjuk szabadságát. És Dosztojevszkij mélyrehatóan vizsgálja, hogy miként könnyíthető meg és rendezhető el a szellemi szabadságától megfosztott ember élete. Dosztojevszkijnek a szabadságról valóban zseniális gondolatai vannak, és ezeket fel kell tárni. Számára a szabadság mind antropodicea, mind teodicea, benne Isten és az ember igazolását egyaránt keresni kell. Az egész világfolyamat tulajdonképpen a szabadságra épülő feladvány, és ennek megoldásával összefüggő tragédia. Dosztojevszkij a szabadság részesévé tett ember sorsát figyeli. Csak az ember érdekli, a szabadság útjára lépett ember, és az ő sorsa a szabadságban, s a szabadság sorsa az emberben. Minden regénye az emberi szabadság megtapasztalásának tragédiája. Az ember kezdetben lázadóan kijelenti, hogy szabad, kész minden szenvedésre, őrültségre is, csak szabadnak érezhesse magát. És ezzel együtt a végső szabadságot keresi. Kétféle szabadság van: eredendő szabadság és végső szabadság. E kettő között vezet az ember szenvedésekkel, gyötrelemmel, meghasonlással teli útja. Már Szent Ágoston is két szabadság, a libertás minor (kisebb szabadság) és a libertás major (nagyobb szabadság) meglétét tanította a pelagianiz- mus elleni harcában. Az alsórendű szabadság volt számára a kezdeti, a jó választásának és a bűn lehetőségének szabadsága; a felsőrendű szabadság volt a végső, az Istenben, a jóban való szabadság. Szent Ágoston a második szabadság, a libertás major védelmezője volt, és végül a predesztináció tanához jutott el. Bár az egyházi tudatra a pelagianizmus részbeni elfogadása
