Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 2. szám - Czine Mihály: A jugoszláviai magyar irodalomról
CZINE MIHÁLY: A JUGOSZLÁVIAI MAGYAR IRODALOM 13 folyóirat sem. Olvasók is alig voltak. Szinte mindent a „semmi talajáról” kellett kezdeni. A korszerű tájékozódást a „pécsiek” hozták, azok a baloldali értelmiségiek, akik a Pécs—Baranyai—Szerb—Magyar Köztársaság felszámolása után Jugoszláviában kerestek szállást. Fiatalok voltak valamennyien, alig húszesztendősök; a Nyugaton, Adyn nőttek, Kassák iskolájába jártak. Az egyetemesség igényét, az avantgárd és az osztályharc szemléletét hozták egy olyan irodalomba, amely voltaképpen a századforduló szellemiségét árasztotta. Ezért jelenthették a „vérátömlesztést”, ahogy Majtényi Mihály mondja. Bekapcsolódtak az európai avantgárdmozgalmakba, s ablakot nyitottak a délszláv irodalmakra. Cselekvő, mozgékony emberek voltak; közülük kerültek ki a legjobb újságírók, ők fogtak először könyvkiadás megszervezéséhez, s indították az első folyóiratot. Haraszti Sándor, Fekete Lajos, Somogyi Pál, Tamás István tartozott többek között a „pécsiek”-hez. És Csuka Zoltán. Csuka Zoltán aktivista verseskötete volt a jugoszláviai magyar irodalom legelső könyve. (Megyünk, 1923). „Friss levegőt, új hangot, új törekvést” hozott a „megfeketedett” vajdasági napokba, mint Haraszti Sándor írta róla. Csuka Zoltán azonban nemcsak költőként, szerkesztőként és szervezőként is a legjelentősebb munkása volt a húszas évek jugoszláviai magyar irodalmának. Egyik alapítója. Húszesztendősen, szál ruhában, a szerb—horvát nyelv ismerete nélkül érkezett Újvidékre. Azzal a szándékkal, hogy vízumot szerez, s megy tovább Párizsba; ott van a költők igazi hazája. Vízumot nemigen kapott; 12 esztendeig maradt Jugoszláviában. Ö indította, hallatlan bátorsággal, az első magyar nyelvű folyóiratot Jugoszláviában. Az Űt-at, már 1922 áprilisában. Az avantgárd testvériség jegyében. Kapcsolatot tartott az Űt Belgrád és Zágráb avantgárdistáival, s a magyar avantgárd különböző országokban élő képviselőivel is. Sajnos, három esztendő után megszűnt az Űt. Nemcsak a cenzúra miatt; az olvasók száma is nagyon kevés volt még. A lakosság nagyobb része agrárproletár volt; a mindennapi kenyér megszerzése is a legnagyobb gondot jelentette. Számos rövid életű, elfulladt kísérlet után majd csak 1932-ben sikerült olyan folyóiratot indítani, amely tartósan életképesnek bizonyult. Ez volt a Kalangya. (1932—1944). Ennek is Csuka Zoltán volt a kezdeményezője; Szenteleky Kornéllal együtt indították. Szenteleky Koméiban (1893—1933) kortársai az irodalmi vezért, a Vajdaság Kazinczyját tisztelték. A vajdasági magyar irodalomnak ő volt a legnagyobb egyénisége. Költő, prózaíró, eszmeadó, szervező; ő volt az „ugartörő”. Az irodalomalapító. Emberfeletti küzdelmet folytatott a jugoszláviai magyar irodalom megteremtéséért. Munkássága talán csak a csehszlovákiai Fábry Zoltánéhoz és az erdélyi Kós Károlyéhoz mérhető. A körülményei azonban több tekintetben talán még nehezebbek voltak. Csak a szépirodalomnak ő sem élhetett, energiáinak jó részét a jugoszláviai magyar irodalom megszervezésére kellett fordítania. Levelezett, írókat keresett, fordította magyarra a szerb irodalom értékeit, lapokat, antológiákat szerkesztett és könyvsorozatokat indított. Harcolt még betegen is a vajdasági magyar irodalom életjogáért és jövőjéért. Szenteleky arra törekedett, hogy a vajdasági magyar irodalmat hozzákösse az élethez, a valósághoz. Couleur locale-elmélete igazában a realizmus, a kisebbségi elkötelezettség meghirdetése volt. Erkölcsi tartalmában hasonla
