Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Kulturális figyelő
92 KULTURÁLIS FIGY. dául elég meggyőzőnek a Tücsökzene keletkezésére adott magyarázatot. A Tücsökzenét azért lehetett megírni, mert a régi világ rendje még nem tört össze teljesen. Jó lett volna továbbá többet hallani a Babits-kapcsolatról, vagy az Osvát Ernővel kialakult viszonyról, Szabó Lőrinc hit utáni kétségbeesett vággyal párosult csökönyös ateizmusáról, végül A huszonhatodik év és az ezt követő újabb szonettek mélyebb világirodalmi összefüggéseiről. A könyvet életrajzi naptár, a művek és a Szabó Lőrincről szóló irodalom Fényszóró Eeva-Liisa Manner költészete nem ismeretlen a Diakonia olvasóinak: néhány versét már olvashatták folyó- ratunk 1986/1. számában. A füst árnyéka címmel 1987-ben az Európa Kiadó adta ki verseit, Szopori Nagy Lajos válogatásában és utószavával. A finn költőnő verseiben az újabb magyar költészetből olyannyira hiányzó teljesség-igény ragadott meg leginkább. Nem véletlen, hogy ezek a lét értelmére oly sokféleképpen rákérdező versek a teljesség nagy magyar költőjének, Babitsnak a sorait juttatták eszembe: „miért nő a fű, hogyha majd leszárad? / miért szárad le, hogyha újra nő?”. Manner az érzékelésből, mindenekelőtt a természeti lét érzékeléséből építi föl költői filozófiáját, hogy újra meg újra rádöbbenjen minden létértelmezés hiábavalóságára. Hiszen minden létező önmagáért való titok, s belehelyezé- sük a „nagy egészbe” csak a gondolkodói önkény műve. A füst árnyéka költője számára a reflexió nélküli érzékelés, a puszta létezés, a valóság érzéki teljességébe való beolvadás jelentené a paradicsomi állapotot. Ezt azonban lehetetlenné teszi a gondolkodó Én létezése, a reflexió kényszere, hogy magunkat elhelyezzük a világban. Lét és gondolat feszültségéi Manner nem oldja fel valamiféle megnyugtató, ám elsietett válasszal; kitart kérdőjelei és világnézeti ag- noszticizmusa mellett („Ügy írj, hogy jegyzéke egészíti ki, rendkívül hasznos szemléltető függelékként. Kár, hogy az eredeti művek és a fordítások felsorolása túl sommás. Csak az utolsó összefoglaló gyűjtemények szerepelnek. Igaz, hogy az életrajzban megtaláljuk a megelőző kiadásokat is, de a költő 1957-ben bekövetkezett halála óta is folyamatosan jelentek meg műveiből másod- és harmadkiadások, sőt egy posztumusz prózakötet is (A költészet dicsérete), melyeket az említett jegyzék nem tartalmaz. Hars Ernő senki ne mondhasson magáénak, / se a materialista, se a misztikus” — mondja egyik versében), s ha ez a magatartás számomra néhol zava róan ezoterikusnak tűnt is, tagadhatatlan, hogy a kötet versei éppen e feloldhatatlan feszültségnek köszönhetik szuggesztív szépségüket. Rába György verseskötetének, A valóság vendégének címlapján egy harcosfej látható Leonardo Anghian csata vázlatáról. A borítóterv telitalálat: Rába költészete lászólagos statikussá- gában is küzdő, aktív költészet, miközben éppoly teljességre törekvő (így szemlélődésre is képes), mint Manneré. Ez a poézis is érzékelés és reflexió pillérei között feszül, feszültsége azonban nem bölcseleti, hanem „gyakorlati” természetű. „A költészet (...) a valóság kiaknázatlan esélyeit teszi megjátszhatóvá” — vallja a költő. Pilinszky János emlékezetes ars poeticája cseng vissza ebben a hitvallásban: „A művészet illetékességi területe a jóvátehetetlen.” Ez a „jóvátehetetlen” e versek többségében a személyesen megélt történelmi múlt: gyötrelmesen valóságos élmények, amelyekből a költői cselekvés, a versalkotó tett bontja ki az egyetemes érvényű szimbolikus-bölcseleti tartalmakat, összegező kötet A valóság vendége, egy naggyá érett magyar költő számadása, a megszenvedett múlt harcosan rezignált számbavéte
