Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Halász Kristóf: Növényi psziché?
HALÁSZ KRISTÓF Növényi psziché? Növénykedvelők gyakran nyilatkoznak úgy, mintha a virágok leikéről szóló költői képeket tudományos hitel is megilletné. A belga Maeterlinck (1862— 1949) „A virágok intelligenciája” címen írt nagyon megkapó tanulmányt, amely magyarul 1912-ben jelent meg (Révai-kiadás). A drámaíró művészete ötvöződik itt tudományos megfigyelésekkel, amiket titokzatos fátyolon át szemléltet az olvasóval. Akit hogyha megejt a leírás varázsa, hajlamos lesz arra, hogy a biológiai alkalmazkodás meghökkentő tényeit a növényi intelligencia jelzéseinek vélje. Hasonlóképpen hatott a szakíró Raoul Francé (1874—1943) azaz Francé Rezső az olvasók generációira, miután a magyaróvári növénykórtani állomásról indulva bejárta a nagyvilágot. Egyik legismertebb könyvében pl. így ír: „...a növény ugyanannyi, gyakran még több intelligenciát és műszaki képességet árul el, mint letűnt népek annyira megcsodált kultúrma- radványai, sőt napjaink építészeti műremekei is”. (A növények élete; Dante- kiadás 1942.) A szalmaszál valóban az építészet remeke. Közel ezerszer hosszabb a kalászt hordozó szalma, mint amekkora az átmérője. Létezik-e ilyen gyárkémény?! A növények alkalmazkodása kapcsán Francé a következőket is írja: .,... a növények építőmunkája nem gépies legombolyítása bizonyos meglevő törvényszerűségeknek — itt az alakuló genetikai kutatásokra célzott! — a növények építőmunkája egyéni, individuális. A hibákat kijavítja, a sérüléseket reparálja; ha új szükségletek lépnek fel, kielégíti őket, elhagyja a régi építkezési módot, újat, megfelelőbbet kezd ...” Kétségtelen, hogy ezekben az írásokban neovitalista szemlélet érvényesül, amely a titokzatos életerő megnyilatkozásait látja a növények nagyon dinamikus alkalmazkodóképességében. Ettől azonban még lehet tudományos értéke Francé, Maeterlinck, Linné és elődei munkásságának. De mit szóljunk ilyesféle mai(!) nyilatkozatokhoz, még ha laikustól, bár nem műveletlenektől származnak is? „Megfigyelték, hogy a növények szebben fejlődnek az őket kedvelő személy keze alatt, mint egy rideg ember mellett.” — Nono! Arra nem gondolunk, hogy az egyik öntözgeti, figyelve gondozza, a másik meg netán elhanyagolja a növényeket. Nem kevésbé naiv állítás, pedig ez sem tanulatlanoktól származik, hogy a növények megérzik a rossz akaratú ember közeledését, sőt még riasztják is a többieket. Hogyan? Illő anyagokkal? Amikorra ezek hatnának, már régen ott garázdálkodik az ebadta. Különben is mire jó a riasztás, ha nem futhatnak el?
