Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Vankó Péter: A teológia és a 20. századi fizika kapcsolata
54 VANKO PÉTER: A TEOLÓGIA ÉS A 20. SZÁZADI FIZIKA ben terjedhetnek — erre a kérdésre még visszatérünk írásunk második részében.) Ez az elképzelt nyugvó közeg az éter — melynek segítségével egyszerű és nagyon pontos módszer kínálkozott a Föld sebességének megmérésére. A fény a nyugvó közegben — az éterben — terjed, és így annak a két fénysugárnak, amelyek közül az egyik a Földdel azonos irányban, másik ellenkező irányban halad, a mozgó Földről figyelve különböző sebességet kellene mutatnia —, hiszen mialatt a fénysugár egy bizonyos — egyenlő — távolságot megtesz mindkét irányban az éterben, azalatt a Föld is elmozdul, s így a Földdel azonos irányban haladó fénysugár látszólagos elmozdulása kisebb kell, hogy legyen, mint az ellenkező irányban haladó sugáré. (Lásd az ábrát.) Annak ellenére, hogy a mérőeszköz elég pontos volt ahhoz, hogy ezt a különbséget kimutassa, minden kísérlet negatív eredménnyel végződött, azaz azt tapasztalták, hogy a két fénysugár között semmilyen különbséget nem lehet kimutatni. Elsősorban ennek a kísérletnek a kudarcára alapozta Einstein 1905-ben publikált speciális relativitáselméletét. A természettudományoknak, és így a fizikának, csak olyan fogalmakban szabad gondolkodnia, amelyek — elvileg — megmérhetőek. így, mivel a fény sebességét egymáshoz képest mozgó megfigyelők is egyformának mérik, nem lehet eldönteni, hogy egy rendszer mozog vagy áll a „nyugvó térhez képest” — csak relatív, egymáshoz képest való sebességeket lehet mérni. Ezért nincs értelme „nyugvó térről” beszélni. Két mozgó rendszer egymással teljesen egyenrangú. A fény minden rendszerben azonos sebességgel halad. Ezekből az állításokból már egyszerű számtani műveletekkel megkaphatok a speciális relativitáselmélet meghökkentő eredményei: két egymáshoz képest mozgó megfigyelő ugyanazt a távolságot és időtartamot különbözőnek fogja tapasztalni. Az abszolútnak képzelt tér és idő „méretei”, a távolságok és az időtartamok függenek a megfigyelő mozgásától: másképp telik az idő, mások a távolságok, ha megváltozik a rendszer mozgásállapota. Nem lehet megmondani, hogy a különböző mérési eredmények közül melyik az „igazi”; mindegyik egyenrangú. És ezt az ellentmondónak tűnő állítást nem lehet feloldani azzal, hogy a megfigyelő „csalóka szubjektivitását” feltételezzük. Az egymáshoz képest mozgó rendszerekben a fizikai folyamatok is másképpen zajlanak le. (Ezt kísérletileg is meg lehet figyelni: nagyon rövid élettartamú, gyorsan bomló elemi részecskék, ha nagy — fénysebességhez közeli — sebességgel mozog
