Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Vankó Péter: A teológia és a 20. századi fizika kapcsolata
VANKÓ PÉTER: A TEOLÓGIA ÉS A 20. SZÁZADI FIZIKA 55 nak a Földhöz képest, akkor jóval hosszabb életűnek mutatkoznak számunkra, mert „saját órájuk” sokkal lassabban jár, mint a miénk.) Tehát sem abszolút térről, sem abszolút időről nincs értelme beszélni. Az idő és a tér elválaszthatatlan egymástól és a „megfigyelőtől” — azaz az anyagi világtól. Ezentúl a „tér-idő” kifejezést is fogjuk használni e két különbözőnek érzékelt fizikai mennyiség alapvető, ontológiai együvétarto- zásának kifejezésére. Tíz évvel később Einstein a tér-idő és az anyag még szorosabb összefüggését írta le. Ez a kapcsolat általános relativitáselmélet néven ismert, és nem olyan egyszerű, befejezett fejezete a fizikának, mint a speciális relativitás- elmélet. Einstein már korábban megmutatta, hogy a tömeg és az energia egymással ekvivalensek, egymásba átalakíthatok. Híres E = m.c2 képletét azóta már rengeteg kísérleti eredmény és gyakorlati tapasztalat igazolja. Az általános relativitáselmélet azt mutatja meg,hogy a tér-idő és az anyag (tömeg vagy energia) ugyanannak a valóságnak két különböző leírása. Ahhoz, hogy a kísérleti tapasztalatokkal megegyező eredményekre jussunk, kénytelenek vagyunk a hétköznapi gyakorlatban megszokott euklé- deszi geometria helyett a Bólyai-féle általános, görbült térben írni fel a mozgás és a gravitáció egyenleteit, ahol a tömeg a tér-idő görbületével helyettesíthető, és viszont: a tér-időt a világmindenség tömegeloszlása határozza meg. A tér és az idő az anyagi világnak éppen olyan tulajdonsága, mértéke, mint a tömeg, az energia és a többi fizikai mennyiség. A fizikai valóságot leíró fogalmak ezek ,— és nem azt megalapozó abszolút létezők. A világ változásának alávetettek, és nem örök, változatlan struktúrák. Ezeknek az új megállapításoknak a fényében néhány kérdésünket — ha nem is megválaszolhatjuk, de — visszautasíthatjuk. Mi volt a teremtés „előtt”? Értelmetlen kérdés, hiszen az idő is a világgal együtt teremtetett (vagy keletkezett), az „előtt” határozó így értelmetlen. Mi van a véges világon „túl”? Ez is hasonlóan értelmetlen kérdés: a tér a világ mértéke, csak a világban létezik, így a „túl”, mint távolságfogalom értelmetlen, ha a világmindenségre vonatkoztatjuk. A Bolyai-féle geometriában a tér lehet egyszerre véges (terjedelmű) és határtalan (azaz nincs olyan határ, amin „túl” már „semmi sincs”). Ezt az állítást még a kétdimenziós véges területű és mégis határnélküli gömbfelület hasonlatával is nehéz elképzelni vizuálisan. De elfogadhatjuk, hogy a világ szerkezetét a „véges és határtalan” paradoxnak tűnő állítása írja le legjobban. Bár erre még nincsenek bizonyítékaink, elképzelhető, hogy egy nagyon távoli galaxisban saját csillagrendszerünk — ősrégi — képét láthatjuk hátulról, azaz a tér önmagára görbül, záródik. Arra a kérdésre, hogy hol van Isten, megint nem tudunk válaszolni, de minden olyan próbálkozást visszautasíthatunk, amely Istent, minden létező alapját, a végső abszolutumot a tér és az idő relatív, a teremtett világhoz kötött fogalmaival próbálja valahol elhelyezni. Mióta a csillagászat, a repülés, az űrhajózás „kézzelfoghatóvá” tette az eget, már nem nagyon próbáljuk Isten országát térben „fent” elhelyezni. Ugyanakkor az idő dimenziójában Isten országát, az örök életet hajlamosak vagyunk a távoli jövőbe helyezni, mintha az a mostani (abszolútnak érzett) idő egyenes folytatása lenne. Ugyanígy Istent magát is időben változónak képzeljük. Ezeket az elképzeléseinket mindenképp helyre kell igazítanunk.
