Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Fried István: Székács József sírjánál
FRIED ISTVÁN Székács József sírjánál A Pesti Evangélikus Egyház Deák téri gyülekezete ez évben ünnepli megalakulásának 200. évfordulóját. Ebből az alkalomból történetének egyik legjelentősebb személyiségére, Székács József (1809—1876) bányakerületi püspökre emlékezünk. Egy kortárs katolikus pap „az ország papjának” nevezte őt. Most sokoldalú irodalmi tevékenységének egy kevéssé ismert területével kapcsolatosan mutatjuk be. Az emlékbeszéd 1987. június 5-én hangzott el a püspök-költő Kerepesi úti síremlékének megkoszorúzása alkalmából, a „szerb—magyar irodalmi kapcsolatok” konferencia résztvevői előtt. (Szerkesztő) „Ki völgyben áll, ha körültekint, csak szirtfalakat, ha feltekint, kis részben borús vagy borútlan eget lát, ítélete szűk, mert láthatára szűk; ki hegytetőn áll, ha körültekint kéklő messzeségben bérczeket, síkokat, tengert, — ha feltekint, nagy egészben az ég azúr boltozatját szemléli, s rajta napot s felleget egyszerre, ha letekint, a völgy történet-könyvében olvas — ítélete tágas, mert láthatára tágas .. 1838. április elsején hangzott el ez a szózat, a pesti evangélikus templomban, a várost megpróbáló nagy árvíz után. Aki elmondta, költői és fordítói hírnevet mondhatott a magáénak, megjárta a külföldet, megismerte hazánk nemcsak magyar, hanem szlovák és szerb népét és kultúráját is; 1836-tól a Magyar Tudós Társaság tagjaként tevékenykedett, ismerősei között éppen úgy megtalálható a magyar szellemi élet színe-java (Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy Ferenc), mint a szláv művelődés nem egy kiemelkedő képviselője. Pavel Jozef Safárik, Stevan Stratimirovic, és levelezőtársként az európai hírű Goethétől és Grimm Jakabtól ünnepelt Vük Stefanovic Karadzic. Amit legtöbbet emlegetünk manapság, az a szerb— magyar kulturális kapcsolatok történetében páratlan becsű Szerb népdalok és hősregék 1836-os kötete, melynek művészi értékét legutóbb Juhász Ferenc méltatta. S amiről kevesebbet szólunk: Plutarkhosz-tolmácsolása, általában a görög epigrammák kongeniális magyar megszólaltatása. A magyarországi antikvitás-kultusz histórikumában azonban Terentius- és Ho- ratius-fordításait is megfelelő helyére kellene állítanunk, ifjúkori Schiller- és későbbi Goethe-átültetései is gyarapították világirodalmi műveltségünket. Székács József hegytetőn állt, szemhatára tágasnak bizonyult. Tudta, hogy kora egyben a népszabadság és népfenség eszméjének időszaka, ezért zarándokolt el Krakkóba, hol a lengyel szabadsághős, Kosciuszko sírhalma versre ihlette.
