Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Fried István: Székács József sírjánál
FRIED ISTVÁN: SZÉKÁCS JÓZSEF SÍRJÁNÁL 51 S bár a hazaszeretet vélte — nem csekély joggal — „az ősvágyak földileg legigézőbbiké”-nek, mindenkor arra törekedett, hogy a maga csekély és mégis hathatós eszközeivel elősegítse: a nemzet „dicső és virágzó, szabad és nagy s az emberiséget képző nemzeti testvérek között méltó testvér” legyen. Ezek között a nemzeti testvérek között tartotta számon Székács József a szerbeket, kiknek nyelvét megtanulta, kiknek népköltészetéből kötetre valót fordított, s még élete alkonyán is azt szerette volna, ha kötete megtisztítva az egykorú nyelvhasználat esetlegességeitől ismét megjelenjen. De amiként erre a poézisra lelt, ugyanolyan biztonsággal lelt rá a régi idők adriai-tengerparti költészetére, a királyudvari kéziratra és más szláv népek dalaira is, amelyekből antológiát készült összeállítani — és rátalált az újgörög költészetre is, fordítóként is a Byron és Goethe nevével jelzett fiihellén mozgalomhoz csatlakozva. Tévedhetetlen érzékkel állt az új szlovák irodalmi nyelv ügyét képviselők mellé, és állást foglalt a Ján Kollártól meghirdetett elavult nyelvi eszménnyel szemben, jóllehet a nép- költészetet kiadó Kollárt idézte, nagyra becsülte. S még nem szóltunk a szerkesztőről, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap munkás kiadójáról, a magyar forradalom és szabadságharc hívéről, kinek szabadsághitéért előbb menekülnie, majd kisebb térre összehúzódnia kellett, a Bach-korszak egyház- és szabadság-ellenes kormányzata merész tagadójáról, az egyházi autonómia határozott képviselőjéről, a vallásos énekek szerzőjéről. Ez a sokoldalú, a népek testvériségében hívő „ország papja” nemcsak hirdette, vallotta az igét, hanem közhasznú tevékenységével szolgálta is. Amit Balassa János orvosprofesszorról mondott, őrá is áll: „tudományát (.. .) nem úgy tekinté (...) mint sokan, — arcánumnak, mely csak pénzen kapható, oraculumnak, melynek csak az arany előtt nyílik meg ajtaja __ hanem az emberiség közjavának, hogy azt legjobb tehetsége szer int közölje mindenekkel mindenek javára ...” S amikor a szerb—magyar kapcsolatok művelőiként, a reformkor kutatóiként, a szerb népköltészet és Vük Karadzic kései méltatóiként meghajtjuk fejünket az előd roppant hatású munkásságát felidézve, akkor egy hajdan volt korszak legjobb képviselőinek egyikét is köszöntjük, azt a sosem avíttá váló törekvést, amely a magyarság és emberség, a szabadelvűség és lelki- ismereti szabadság eszméit az emberiség pótolhatatlan közkincsének tudta és hirdette.
