Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Fasang Árpádné: Vallomás Simone Weilről
FASANiG ÁBPÁDNiÉ: VALLOMÁS SIMONE WEILRÖL 73 kelti a lelkiismeretünket (a pszichológusok által is felfedezett felettes Ént), mely egész lelki valóságunkat föltárja a maga bűnös realitásában. Föltárt, fájdalmat keltő bűneinket ő magára veszi, s helyébe megajándékoz bennünket a tisztaság iránti vággyal, mely az igazságosság, jóság, szépség, felebarát felé fordul —, tehát abba az irányba, amerre már Isten rejtőzik. Az újjászületés első lépcsője tehát a feszült figyelem, a csönd, a várakozás állapotába való helyezkedés. Ebből támad az Isten iránti vágy. A figyelem és vágy kapcsolatáról később így vall: „Egyedül teljes figyelemmel lehet csak Istenre gondolni. Aki képtelen az ilyen figyelemre, az valójában nem Istenre gondol, még ha Istennek nevezi is azt, akire gondol. Ha viszont számot vet azzal, hogy nem Istenre gondolt, és igazán Rá szeretne gondolni, a kegyelem segítségére lesz, hogy mennél nagyobb legyen a figyelme és hogy akire gondol, megegyezzék Istennel. A legnagyobb kilépés önmagunkból a teljes figyelem. Egyedül Istenre vágyva leszünk alkalmasak a figyelemre.” (Töredékek a Füzetekből). E fejtegetésben is dominál az önbecsapástól, illuzórikus hittől mélységesen irtózó szellemi becsületessége, mely áthatja egész gondolatvilágát. A,z idézett sorokban alapjában véve a figyelem és vágy kölcsönhatását elemzi. Ama természetfölötti birodalom tehát egyetlen lelki mozdulattal kezdődik, a figyelemmel, melyre kivétel nélkül minden ember képes. Ki hosszabb, ki rövidebb időn át. Ki minél állhatatosabban figyel, várakozik csöndben, annál hamarabb megjelenik lelkében a tiszta vágyakozás, mely ismét a figyelem fokozott összeszedésére serkent. Minél feszültebb, áhítatosabb és áll- hatatosabb a figyelem, annál magasabb feszültségű, annál tisztább vágyat indukál. A hitben járó ember lelkében szüntelenül működik ez a folyamat, mely előbb-utóbb fölfakasztja a valódi alázat éltető erejét. Az anyagi világ összetevőit a tudomány végiganalizálta. Molekula, atom, atommag, elemi részecske, végül Plánok szerint egy gondolat a Teremtő elméjében... A természetfeletti birodalom alappillérei között ugyanúgy érvényesül a komplexitás törvénye, mint az anyagi világban, csakhogy e téren pszichológiailag nem eléggé kidolgozott az összefüggések rendszere. S. Weil ezt a hiányosságot pótolta, amikor figyelem, vágy, alázat, hit, engedelmesség, szeretet kölcsönhatásait tárta fel. A keresztény hit mélységeibe is csak az pillanthat be, aki elszánt alázattal vállalja a szenvedések tengerébe való alászállást. S. Weil aligha hozta volna felszínre e kötet esszéiben s a Töredékekben található gondolati kincseket fizikai fájdalmai, az üzemben, majd később az üldöztetésben átszenvedett tapasztalatai nélkül. Nem találta volna meg az emberi bűnök, s a velük elegyített szenvedések legkisebb közös többszörösét, valamennyi emberi teremtmény közös sorsát, az élet nagy misztériumát: a szerencsétlenséget. Nem fedezte volna fel az eredendő bűn s a belőle kiinduló minden rendű-rangú nyomorúság iszonyú crescendóját, a keresztre feszített Krisztus Istentől való teljes elhagyatottságába torkolló végtelen távlatát. írásai szerint az ember felismerheti: a szerencsétlenség rászakadásakor voltaképpen nem igazi lénye, hanem csak önérzete, hiúsága, gőgje, erőszakossága, vagy más „személyes” tulajdona szenvedett csorbát. Nem egyéb történt vele, mint az, hogy lelkének csak silány része rongálódott meg. Az, melyre vonatkozóan már Jeremiás is ilyen parancsolatot közvetített: „... tá- volítsátok el szívetek előbőreit!” (4, 4.) így minden bántás, megaláztatás szükséges műtét, melynek során egyszercsak leválik az „én”, akárcsak a rakéta hordozója a kilövés pillanatában, s felszabadul a lélek isteni eredetű
