Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Kalász Márton: Egy nap (vers)
74 FASANG ARPÁDNÉ: VALLOMÁS SIMONE WEILRŐL lényege, elemi részecskéje, s ebben az alázatos sóhajban tör felszínre: „Miért cselekedtek velem rosszat?” Aki ilyenformán a szerencsétlenség súlya alatt hagyja szíve „előbőrét”, megtagadott ó-emberét keresztre feszülni, az Krisztussal együtt föl is támad a szerencsétlenség okozta lelki tetszhalálból. Krisztus — ellenségeinek megbocsátva — arról tanúskodott, hogy valójában nem ártottak neki. Az általuk készített legfőbb rosszat a lehető legjobbra fordította. Simone Weil megható szívóssággal, mintegy végrendelet érvényű erővel sugallja olvasóinak: vegyék észre lelkűk nemesebb felének táplálékforrásait, az illúziók, hazugságok rétegén túli, valóságos természetfeletti birodalmat! Isten országát, az ő békességét, Krisztust, aki isteni mivoltának örökkévalóságában már a megtestesülés előtt is meg-megnyilatkozott, valahányszor az emberek az igazságosság, jóság, irgalmasság, bölcsesség szellemében cselekedtek. (Töredékek a Görögf Kútfőből) Megtestesülvén kinyilatkoztatta a teljes igazságot: Istent, a szerető meny- nyei Atyát, akinek háza — melyben szeretet, öröm, béke lakozik — a megváltás óta nyitva áll mindannyiunk előtt. Szüntelenül jelen van közöttünk a világ szépségében, a felebarátban, az egyházi szertartásokban. Szeretetébe belegyökerezhetünk, s akkor kitűnik a lélekkönnyebbítő boldogság: a körülöttünk örvénylő tények brutális halmazában is kitapintható a Valóság, Krisztus szerető szívének értünk való lüktetése. Minél többször olvasgatom tanulmányait, távlatokat nyitó aforizmáit, annál inkább igazat adok e sorainak: „... semmi sem olyan hatékony emberi dolgainkban, mint Isten szeretettjei iránt való barátságunk, mellyel fölélesztjük az Istenre vetett egyre lángolóbb tekintetünket.. KALÁSZ MÁRTON Egy nap „ugyan lopódznál? az idő olyan, mint a kolomp füvemben eredsz, azt hiszed, fojtva a kolomp s jól hallja, aki messziről követ így tudjátok mindketten az időt én, harmadik, majd csak szemmel kísérem nyomod fölfelé, övét lefelé egy nap tisztán hallotok a havon”
