Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Rakovszky István: Berzsenyi metafizikai szomjúsága
RAKOVSZKY ISTVÁN: BERZSENYI DÁNIEL 23 vezzük ezt, jogosan. Tisztáznunk kell azonban, mit is jelent Berzsenyi esetében e két nagyon is általános fogalom. A „klasszicizmus” tartalma a „végső kérdések” szempontjából: a szilárd és fölfogható világrend létezésébe vetett hit; egy olyan egyetemes harmónia föl- tételezése, amely az egyes ember számára is átélhető. A klasszicista gondolkodás általános törvényeket érzékel a világban, ami normák, szabályok fölállítását teszi lehetővé. A természet követése és az emberi tradíció által az ember a nagy világharmóniába illeszkedhet. A klasszicizmus művészete ezért az elvont normák követésére és a nagy példák — magasabb értelemben vett — utánzására épül. A gondolatokat, a műfajokat, a versformákat készen kapja a költő. A szilárd irodalmi formák is híven tükrözik a világ föltételezett rendjét. Berzsenyi költészetében az irodalmi klasszicizmus minden jegyét megtaláljuk. Híven követi az antik költészet kánonát, s mestert is választ az ókori nagyok közül: az ódaíró Horatiust. Olyannyira igyekszik tanulni a „tiburi gazdadalnoktól”, hogy nem egy verse Horatius-parafrázis: a Magyarokhoz pl. szinte sorról-sorra követi A rómaiakhoz írt ódát (Énekek III. 6.), a Horác c. vers a Thaliarchushoz és a Leuconoéhoz c. költemények motívumaiból épül föl (Énekek I. 9. és 11.), s még szaporíthatnánk a példákat. Gondolkodásában, költői magatartásában is igazodni próbál mesteréhez — innen a „közép” és a „megelégedés” gyakori emlegetése. Mi ragadta meg személyesen Berzsenyit a tőle igen eltérő alkatú Horatiusbán, túl a klasszikusnak kijáró, kötelező tiszteleten? Erről legtöbbet a Horatiushoz címzett ódája árul el nekünk: Ott taníts: mint kell az idővel élni, S bölcsen örülni. Ott taníts: nyúgodt megelégedéssel A! dicső virtus menedéköléből A vad orkánok s habok üldözését Nézni mosolyogva. „Bölcsen örülni” — ez igazi horatiusi magatartás. A „menedéköl” és az „üldözés” azonban Berzsenyire magára jellemző, modern létélményt idéz. Igen: költőnk számára a klasszikus rendet megtestesítő Horatius (a költészetére ható sztoikus gondolkodással együtt) menedék, ahová a kor diszharmóniája, a létezés káosza elől el lehet rejtőzni. A klasszikus kultúra, az antik szépség olyan eszménnyé vált, amit szembe lehet állítani a kor kisszerű vagy félelmetes jelenségeivel. A mintakövető klasszicizmuson belül így születik meg a múltba néző, menekülő romantika. Itt azonban még csak a fogantatás pillanatának vagyunk tanúi. Berzsenyi még megvalósíthatónak hiszi a klasz- szikus eszményeket, nem távoli, elérhetetlen ideált lát bennük. Költőnk pályája kezdetétől azt éli, hogy a világból hiányzik a rend, az állandóság és a harmónia — viszont legtöbb versében azt mondja, hogy a rend szilárd s átélhető, legalábbis a bölcs életszabályok követői számára. Sokkal nagyobb költő azonban annál, hogy el tudná fojtani meghatározó élményét. A diszharmónia tapasztalata, a szorongás többnyire belülről feszíti a nyugodt zárt formákat, s a hagyományos motívumokat a szokásostól eltérő jelentéssel terheli meg. Szerencsére a klasszicista hagyomány elég gazdag ahhoz, hogy modern tartalmakat is ki lehessen fejezni eszközeivel. Az antik eszköztárban pl. sok motívum alkalmas a zűrzavar, a pusztulás megjelenítésére. Ezek közül az egyik legtöbbet használt, közhellyé koptatott
