Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Rakovszky István: Berzsenyi metafizikai szomjúsága
RAKOVSZKY ISTVÁN Berzsenyi metafizikai szomjúsága Százötven éve, 1836-ban hunyt el a magyar klasszicizmus legnagyobb költője, Berzsenyi Dániel. Életében is megbecsült költőnek számított, s halála óta a klasszikusoknak kijáró tisztelettel emlegetjük a nevét. Ha voltak is korszakok irodalmunkban — mint pl. a népnemzeti iskola időszaka —, amikor az irodalmi ízlés idegenkedett az általa képviselt stíluseszménytől, mindig ott volt a helye a nemzeti panteonban. Ma már egyre tisztábban látja kivételes jelentőségét az irodalomtörténetírás is. Versei mellett elméleti írásait is az európai fejlődéssel lépést tartó, jelentős gondolati teljesítményként értékeli. A magyar írók hagyományosan érzékenyek a Berzsenyi-líra veretes szépségére; Füst Milán, Szabó Dezső, Németh László írásain keresztül Vas István és Nagy László vallomásáig megszakítatlan a Berzsenyi iránti irodalmi kegyelet tradíciója. Olyan, látszólag tőle távol álló írókra is hatott, mint Kassák Lajos és a szabadvers-költő Déry Tibor. Mindez azonban az irodalmi élet belügye, többé-kevésbé „szakmai” értékelés. A művelt olvasóközönség számára Berzsenyi néhány szép verset jelent csupán a kötelező iskolai tananyagból. Nem él olyan elevenen közöttünk, mint Arany, Petőfi vagy a Nyugat nagy költői. Nem is lehet csodálkozni ezen. Írói eszközei: a nehéz versformák, a sűrű nyelv, a szakembernek is fejtörést okozó mitológiai motívumok visszariasztják a mai olvasót. A kortárs Csokonait nyelvi virtuozitása, könnyed játékossága élvezhetővé teszi a Weöres Sándoron iskolázott versbarát számára — de mit kezdjünk a „niklai remete” ódon pompájával, idegen pátoszával? Bele kell nyugodnunk, hogy a Magyarokhoz és A közelítő tél szerzője „nehéz” költő, akihez csak szellemi erőfeszítés árán lehet közel jutni. S nemcsak eszközei miatt. Berzsenyi gondolati lírikus, akit csak megértve lehet élvezni — mint Aranyt és Babitsot. Berzsenyi maga írja Kazinczynak bemutatkozó levelében, hogy csak „nagy tárgyak” tudják fölkelteni érdeklődését. Nagy tárgyak; a létezés végső kérdései, a „filozófiai alapkérdések”, amelyeket természetesen költőként, él- ményszerűen ragad meg. A filozófia fogalmi nyelve a feszültségek feloldására törekszik — a költő azonban kifejezve megőrzi és olvasója számára átélhe- tővé teszi azokat. Berzsenyi lírájának különleges szépségét ezek a feloldás nélkül kifejezett metafizikai feszültségek adják. Milyen feszültségekről beszélünk? Eszmény és valóság, s ezzel összefüggően tartalomnak és formának csak erre a lírára jellemző, sajátos ellentmondásáról. Hagyományosan a klasszicizmus és a romantika konfliktusának ne-
