Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Sulyok Imre: Az új Liszt-kiadás
SULYOK IMRE: AZ ÚJ LISZT-KIADÁS 67 két visszavásárolta. Levelezésében is többször találunk a folytonos „mániákus jobbítási hajlamára” történő utalásokat. Érdekes az is, hogy egyik levelében az improvizációról eléggé lekicsinylőén nyilatkozik, mondván, hogy az adott pillanatban ritkán jut az ember eszébe épkézláb ötlet. E munkamódszer nemcsak a zongoraművekre, hanem a többi, így a zenekari művekre is jellemző. De hogyan képzelhető el a gyakorlatban ezeknél egy effajta előadói válogatás? Végül is aligha akadna olyan kiadóvállalat, mely a liszti életmű — több mint 600 opusz — oly kiadására vállalkoznék, amelyik a praktikumot teljesen figyelmen kívül hagyja. Igaz, hogy a szerző munkamódszerét, komponálási technikájának fejlődését csak valamennyi változat segítségével lehet igazán megismerni. Ma azonban, a fotókópiák és xerox stb. levonatok korszakában ezek felhasználásával az eredeti kéziratok tanulmányozása válik lehetővé, mely sokkal célravezetőbb, mint bármiféle újra közreadott nyomtatott anyag vizsgálata. Az NLA ezt a módszert a forrásanyag feltárásával segíti. Az NLA másik fontos közreadási elve, hogy az összkiadások gyakorlatának megfelelően a kinyomtatott kottaszövegben az eredeti, hiteles kottaszöveg és az elkerülhetetlen közreadói pótlások, kiegészítések élesen megkülönböztethetőek legyenek. A kottaszövegre vonatkozó minden megjegyzés a kritikai jegyzetekbe, az előadás megkönnyítésére szolgáló hagyomány vagy esetleg közreadói javaslat a lábjegyzetekbe kerül. A kritikai jegyzeteknek a források leírásán kívül tartalmaznia kell a kottaszövegben szükségessé vált pótlások, hozzátételek, változtatások, javítások leírását és — ha szükséges — indoklását oly módon, hogy ezek alapján a források eredeti kottaképe visszaállítható legyen. Az eddig elmondottakból következik, hogy a közreadás legfontosabb forrása a Liszt életében megjelent legkésőbbi kiadás, sőt — ha van ilyen — az a példány, melyben Liszt esetleges további javításai találhatók. De szükség van az előző kiadásokra, sőt a korábbi verziók kiadásaira is. A nyomtatott források mellett, kiadott művek esetében is, fontos szerep jut a kéziratoknak. A szerzői kéziratokkal, autográfokkal egyenlő értékű az a másolat, melyen Liszt javítása, 'kézjegye, vagy valami egyéb tanúsítja, hogy a másolatot látta. Természetesen itt is a legkésőbbi másolat, mely metszési kéziratként szolgált, a legértékesebb. Ezek felismerését megkönnyíti, hogy rajta a metsző beosztása s egyéb feljegyzése világosan olvasható, s gyakran a kiadói, vagy lemezszám is rajta van. A forrásanyag összeállításánál a műjegyzékekből indultunk ki- Ezeket azonban messzemenően ki kellett egészíteni. Egyrészt bennük a kiadók felsorolása nem teljes, másrészt nem derül ki, hogy a mű Liszt haláláig hány kiadást érti meg. A változatok szempontjából ez is fontos. A nyomólemezek számából általában csak az első kiadásra lehet következtetni. Ezek ugyanis eredetileg egyszerűen csak az egy műhöz tartozó több-kevesebb metszett lemez könnyebb kezelhetőségére, felismerésére szolgáltak. Egy lemezről több kiadás is készülhetett s közben kisebb hibákat könnyen ki is lehetett rajtuk javítani. Az is megtörtént, hogy új metszésnél is a régi lemezszámot használták. A lemezszám mellett tehát, különösen a címlapon, a legkisebb szövegeltérésnek is jelentősége lehet. A lemezeket társkiadóknak kölcsön is adták. Ilyenkor vagy rajta maradt a régi szám, vagy mellé került egy másik is, de az is megtörtént, hogy az eredeti számot nyomtatás közben törölték s a kiadvány új számot kapott. Ezért szükséges, hogy a közreadási munka alapjául szolgáló fotó- vagy xeroxkópiák elkészítése előtt a kiadvány vala
