Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Pomogáts Béla: Magyar irodalom Romániában
POMOGÁTS BÉLA Magyar irodalom Romániában A romániai magyar irodalom, miként csehszlovákiai, jugoszláviai vagy kárpát-ukrajnai társa, a nemzetiségi élet keretei között jött létre, nagy történelmi kataklizmák hatására, mégis egy kisebbségbe került népcsoport élni- akarásának bizonyítékaként. Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés a történelmi Erdély, továbbá Máramaros, a Körös-vidék és a Bánát egy részének területét az antant-hatalmakkal szövetségre lépett Romániának ítélte, s az ott élő — nagyjából egymillió hétszázezer lelket számláló — magyarságnak a kisebbségi helyzet mostoha feltételei között kellett megszerveznie szellemi életét és ennek intézményeit. Ez a munka a kulturális hagyományokban igen gazdag erdélyi történelmi örökségre, illetve a már meglévő kulturális intézményekre — újságokra, irodalmi társaságokra, iskolákra és nem utolsósorban egyházi szervezetekre — támaszkodott. Erdélynek igen gazdagok voltak a művelődési hagyományai: Heltai Gáspár, Apáczai Csere János, Tótfalusi Kis Miklós. Pápai-Páriz Ferenc, Bethlen Miklós, Körösi Csorna Sándor, Jósika Miklós és Kemény Zsigmond nevelte európai tájékozódásra, valamint valóságismeretre és biztos öntudatra a születő kulturális életet. Kolozsvárott, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen, Nagyenye- den tudós főiskolák és kollégiumok működtek, Kolozsvárnak, Marosvásárhelynek, Nagyváradnak, Aradnak és Temesvárnak igen élénk volt a magyar szellemi élete. A két világháború között kialakuló nemzetiségi irodalom ezekre a hagyományokra és intézményekre támaszkodott, ezeket fejlesztette tovább. A születő nemzetiségi irodalom kezdetben rövid életű folyóiratokban s még ezeknél is gyakrabban a napisajtóban jelentkezett. Az első fontosabb irodalmi intézményt Kós Károly és néhány írótársa hozta létre az Erdélyi Szépmíves Céh megalapításával: ez a könyvkiadó két évtizeden keresztül a legnépszerűbb erdélyi magyar írók könyveit jelentette meg. 1926-ban báró Kemény János hívta össze marosvécsi kastélyába az erdélyi irodalom jeles egyéniségeit, az így megalakult helikoni íróközösség azután minden nyáron közös eszmecserére jött össze, hogy számot vessen a nemzetiségi irodalom helyzetével és feladataival. Ez az íróközösség indította meg az Erdélyi Helikon című folyóiratot, amely az erdélyi történelem szabadelvű hagyományai nyomán hirdette az erdélyi népek, kultúrák és vallások békés összefogásának gondolatát. Ez a gondolat, a „transzilvánizmus” eszméje fogta át a kialakuló erdélyi magyar irodalmat, s az Erdélyi Helikon gyűjtötte össze ennek az irodalomnak a legkiválóbb alkotó egyéniségeit, a költő Áprily Lajost, Reményik Sándort, Tompa Lászlót. Bartalis Jánost, Dsida Jenőt, az elbe
