Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Kosáry Domokos: Evangélikusok és a művelődés Magyarországon
21 KOSÁRY DOMOKOS: EVANGÉLIKUSOK ÉS A MŰVELŐDÉS zat a katolicizmus ellen, szükségképpen annál pozitivebb társadalmi és művelődési szempontból is. Az ötvenes évek tankönyveiben még tovább is fejlesztették ezt a nézetet. Az 1952-ben megjelent, úgynevezett rövid magyar történelemben, amely a magyar történelem téves értelmezésének valóságos gyűjteménye, már mind az evangélikus, mind a református irányzat — egyaránt — megalkuvó és opportunista volt. Ez részben onnan eredt, hogy teljesen egyoldalúan az osztályharcos radikalizmussal azonosítottak minden más radikalizmust, különböző vallási irányzatokét is, holott többféle radikalizmusról beszélhetünk. Lehet például „radikális” egy olyan késő feudális rendi mozgalom is, amely aligha tartozik mondjuk a társadalmi radikalizmus kategóriájába. Alzután azt is figyelembe kell vennünk, hogy a katolicizmus is változott, alakult. Az új, newtoni világképet nemcsak a protestánsok hozták, hanem a XVIII. században majdnem elsőnek á piaristák. Az első newtonista tankönyveket pedig sajátos módon a nagyszombati jezsuiták írták, az 1760-as években. Kölcsönhatásról is kell beszélnünk a különböző irányzatok között, és egyben arról, hogy ezek a vallásfelekezetek a középkori művelődés folytatói is. Van kontinuitás, amit etnográfus kutatóink újabban úgy fogalmaztak meg, hogy az evangélikus paraszti hívők vallási, egyházi életében sok középkori motívum élt tovább. Innen nézve valamennyien, evangélikusok is, más protestánsok is mind István király örökösei vagyunk. A közös örökségből kár lenne kitagadnunk magurtkat. 4. A vallások etnikai, nemzeti megoszlásával kapcsolatosan is vannak téves általánosítások. Mindhárom főbb szereplő, főbb vallás: a katolikus, a református és az evangélikus több ország, többféle nemzet társadalmi bázisán nyugodott. Kétségtelen, hogy a katolikus és az evangélikus egyház a történelmi Magyarországon belül is megoszlott több etnikum között, míg a református legnagyobbrészt csak magyar volt. De nem hiszem, hogy helyes volna a XIX. század második felének néha felbukkant nézetét felújítva ezt az egyet nemzetinek tekinteni, mintha a többi nem, vagy nem egészen volna az, azért, mert ezek a felekezetek más etnikumot is képviseltek. Hadd tegyem hozzá, hogy egy kissé ez is összefüggött a köznemesi rendi hagyománnyal. Eszerint ugyanis a nemességen kívül mindenki idegen. A főnemes idegen, mert németül tanul. A polgár idegen, mert nagyrészt német eredetű. A paraszt természetesen idegen, hiszen meghódított népek maradéka. Csak a köznemes, a nemesi nemzet magyar. Egy kissé karikírozok, de a lényeg igaz. Még azt is hozzátehetném, hogy a közös vallás egy olyan soknemzetiségű országban, mint a régi történelmi Magyarország, lehet pozitív összekötő kapocs is. Sem német, sem szlovák vonatkozásban nem látjuk azt a távolságot akár kulturális színvonalban, akár mentalitásban, felfogásban, világképben, mint amilyen mondjuk a magyar etnikum és a görögkeleti ortodoxia között nagyon sokszor fennállt. Persze az ilyen kapocs az evangélikus egyház esetében sem gátolta meg, hogy a nemzeti mozgalmak konfliktusa kibontakozzék, annyira nem, hogy az 1840-es években Zay Károly nemzeti szempontból, a magyarítás érdekében vetette fel az evangélikus-református uniót, s e gondolatot még Kossuth is támogatta. De talán mégis azt kell mondanom, hogy általában véve az evangélikus kulturális hagyományt inkább a türelmesség és a nagyobb megértés jellemezte. Ami pedig a németet illeti: ez volt az egyetlen olyan nagy, hazai, nem magyar etnikum, amely nem hozott létre külön, saját nemzeti mozgalmat a magyar nemzeti mozgalommal szemben. Most ne a hitleri idők visszavetítésével nézzük a hazai németség korábbi múltját. Ez ma már szükségtelen. Ez a német etnikum messzemenően asszi
