Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Kosáry Domokos: Evangélikusok és a művelődés Magyarországon
18 KOSÁRY DOMOKOS: EVANGÉLIKUSOK ÉS A MŰVELŐDÉS viselője ennek a Hungarus értelmiségnek. Szlovák—magyar kézműves polgári család fia, Francke személyes tanítványa. 1714-től állt a pozsonyi evangélikus líceum élén, amelyet ő reformált meg új pedagógiai módszerekkel, tanterwel, könyvekkel, reálisabb tárgyak tanításával, sőt egyidőben iskolai újságolvasással is. Ez lett később más, nagyobb protestáns kollégiumok átszervezési mintája is. Az, hogy itt a magyar, a német és a szlovák anyanyelvű kegyességi irodalom és az ehhez az anyanyelvi irodalomhoz szükséges nyelvtani előkészítés szintén megjelent, az természetes. De ehhez a körhöz fűződik az egyháztörténet köréből már kilépő történetírás is. Az első jelentős magyar történeti forráskiadvány, az Adparatus is Bél nevéhez fűződik. Hozzá fűződik a Magyarország összefoglaló egyetemes államismereteit nyújtó, hatalmas Notitia (1732—1745) is, amely még mindmáig nem látott maradéktalanul napvilágot. Azt is tudjuk — s ez is pietista vonás —, hogy ennek a nagy munkának az adatgyűjtéséhez, kidolgozásához Bél Mátyás a feudális megyei urakkal és saját ortodoxiájával szemben bizonyos fokig az udvar segítségére támaszkodhatott, bár az persze udvari ellenőrzést is jelentett. Hozzá teszem, hogy ugyanakkor Bél Mátyás együttérzett II. Rákóczi Ferenc szabadságharcával. E körből származnak az első tudományos akadémiai tervek Magyarországon, már 1718-tól kezdve, és ennek a körnek a kisugárzó hatását mutatják más evangélikus, fontosabb iskolai központok is. Ebben az időben 35 ilyen, ún. latin iskoláról tudunk, bár nehéz pontos számot mondani. Közöttük 5 volt ekkoriban jelentős, ha a győrit le is számítjuk 1749 után. Ilyen volt Sopron, ahol említem Hajnóczy Dániel nevét vagy Ribini Jánosét, aki nemcsak evangélikus egyháztörténeti szerző volt, hanem Oratio című, latin munkájában 1751-ben a magyar nyelv pártolására szólította fel az ifjúságot. Késmárk szintén felmutat ilyen tudományos kezdeményezéseket, szintén e Hungarus értelmiség jóvoltából. Emlékezhetünk Bohus György helyi történelmi, természettudományi kutatásaira, vagy pedig a Buchholtz család polihisztori tevékenységére meg naplójára, amely arról tanúskodik, hogy ez a Hungarus értelmiség jó színvonalat képviselt tudományos ismeretek, könyvek vagy akár zenei műveltség tekintetében egyaránt. Érdeklődésében. műveiben még sokszor szétválaszthatatlanul egy tövön találjuk a később különváló diszciplínák közös kezdeteit, beleértve az irodalom- és tudománytörténetet, vagy mint akkor mondták, közös kifejezéssel: a história líterariát, amelyben visszatérő motívum volt Magyarország védelme a külföld lenézése, vádjai ellen. Sorolhatnánk a szerzőket Burius Jánostól Rezik Jánosig, egy nagy iskolatörténeti mű írójáig, aki Eperjesen tanított, vagy a selmeci bányapolgár Cwittinger Dávidig, akinek éppúgy jól ismerjük irodalmi lexikonét (1711), mint a soproni Rotarides Mihály irodalomtörténeti összefoglaló vázlatát. De folytathatnám a sort az orvosokkal, köztük volt Möller Károly Besztercebányán, Bél Mátyás munkatársa, korábban a Rákóczi szabadságharc tábori orvosa, azután Fischer Dániel késmárki orvos, evangélikus lelkész fia, aki már 1732-ben javasolta hazai tudós társaság szervezését és természettudományos folyóirat kiadását. Említhetnénk Per- liczy János Dánielt, aki szintén késmárki evangélikus lelkész fia volt, majd nógrádi orvos, a berlini akadémia tagja, magyar tudós társaság tervezője; idézhetnénk magyar nyelvű könyvét a szegények számára való házi orvosságokról, és a tőle származó első magyarországi tervet is egy hazai orvosi főiskola megszervezésére. Beszélhetnénk a jogászokról is, bár ez bizonyos fokig már átvezet a nemes családokhoz. A XVIII. században — tudjuk — a világiak, nemesek szerepe az egyház vezetésében egyre nőtt, már csak a
