Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 1. szám - Rónay György Naplójából (1950)
RÓNAY GYÖRGY Naplójából (1950) A közeljövőben jelenik meg a Magvető Kiadónál Rónay György Naplója, melyet szerzője 1945—1975 között, rövidebb-hosszabb megszakításokkal vezetett. Ebből közlünk egy igen figyelemre méltó részletet: rendkívüli módon rezonál rá mai evangélikus hitünk. A lélekben való ökumenének ajándéka számunkra a már halott hivő katolikus író eme vallástétele. Más kérdés, hogy a tavaly elhunyt Rahner itt szereplő, harmincnégy évvel ezelőtti cikkét vállalta volna-e ebben a formában később maga a nagy hittudós, s nem visszhangzott volna-e Rónay naplórészletére ő is igennel. (Szerkesztő) 1950. január 19. csütörtök Karl Rahner cikke a „Wort und Wahrheit” múlt évi decemberi számában: „Der Gestaltwandel der Häresie” [„Az eretnekség formáinak változásai”]. Szent Pálnak abból a mondásából indul ki, hogy herézisnek mindig kell lennie. Régebben könnyű volt a tévelygésnek az egyházon belül léteznie, minthogy a tanítói hivatal érvényesülése nehézkesebb volt s a hivő egy-egy kérdésben valóban tanácstalanul kérdezhette, melyik részen van hát az igazság. A pápai tévedhetetlenség dogmájának kihirdetése óta ilyesmi nem fordulhat elő, mert a vitás kérdésekben nincs többé szükség körülményes zsinat- egybehívásra, hanem a szentszék foglal állást és dönt az egész katolikus kereszténységre kiható érvénnyel. Ahhoz, hogy valaki e közösségnek tagja legyen, el kell fogadnia az egyház dogmáit, tanrendszerét, köztük a pápai csalatkozhatatlanságét is. Amennyiben valaki ezt, azaz a dogmák, hittételek egyikét nem fogadja el, megtagadja, szembefordul vele: automatikusan, ipso facto [magától értődőén] megszűnik az egyház tagja lenni. Manapság tehát herézis az egyházon belül nem létezhetik, legalábbis a régi formában nem — állapítja meg Karl Rahner —; hiszen a vitás kérdésekben a szentszék szinte nyomban dönt, és döntését el nem fogadni annyi, mint egy dogmát, a tévedhetetlenségét elvetni, s ezáltal az egyházon kívülre vonulni. Ha valóban kell heré- ziseknek lenniük, és Szent Pál szerint kell lenniük: akkor valaminő új, a régitől különböző formában kell az egyházon belül létezniük. De hogyan, minő formában? Karl Rahner eddigi elvi fejtegetéseit e kérdésre felelve példákkal igyekszik megvilágítani. Azokat a mai heréziseket keresi, melyek az elvek nyílt megfogalmazása helyett a bizonytalan körülírás és hangulati hatás módszereit alkalmazzák s így próbálják kijátszani a tanító egyházban is, a hívők között is. „Kryptogám herézis”: így nevezi ezt Karl Rahner. Megnyilatkozásai: bizalmatlanság, ressentiment [neheztelés] a tanítói hivatal iránt; titkos tiltakozás annak ellenőrző tevékenységével szemben; bizonyos dolgok „elhallgatása”, például a pokolé, angyaloké, ideigtartó büntetésé, túlvilágon, tisztítótűzben szenvedő lelkeké, ördögé; ez utóbbi helyett legföljebb az emberben levő „démonit” emlegetik. Még ennél is veszélyesebb a vallási közöny, a dogmák passzív elfogadása, de nem élé
