Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Kulturális figyelő
90 KULTURÁLIS FIGYELŐ édenkertje, hanem a szerelem lendítőerejével induló, ám az érzelmeket transzformáló szövetség, melynek célja az életküzdelemben való bajtársi összetartozás, gyermeknevelés, szülők gondozása, és — nem utolsósorban! — várépítés a magány ellen, hiszen a mai kitolódott korhatárral az öregség jószerint hosszabb, mint a szerelmi csapongás esztendei. Az ószövetségi zsidóság a hosszú életet Isten ajándékának tekintette. Valóban az; ki ne szeretne soká élni jó erőben, egészségben? Ez az ajándék azonban összefügg a családdal, mintegy jutalma aljnak, aki az Istentől kapott köerényi Károly: Halhatatlanság zösséget megbecsüli. A család nélkül élő emberek sokkal nagyobb számban és arányban esnek a korai halál (és mindenfajta deviancia) áldozatául, mint azok, akik tudják és elfogadják a tényt, hogy közösségben élni a szabadságról való viszonylagos lemondást, és igenis áldozatot jelent. A tízparancsolat követelményei : „tiszteld atyádat és anyádat”, „ne kívánd felebarátod házastársát és egyéb javait” talán sosem voltak időszerűbbek, mint ma. Aktuális voltukat ime a szociológia tudománya is bizonyítja. Bozóky Éva és Apollón-vallás Amikor Kerényi Károly Görög mitológiája magyarul is megjelent (1977.), fölébredt a remény: megérik az idő, és olvashatjuk e nagy életmű fontosabb alkotásait. A Halhatatlanság és Apollón- vallás (1984.) az itthon töltött évtizedek munkáiból válogat. Komoróczy Géza és Szilágyi János György nem volt könnyű helyzetben a kötet összeállításakor: hiszen olyan kitűnő írásról is le kellett mondaniuk, amilyen pl. Az ismeretlen Berzsenyi. Így is nagyon örülünk a kötetnek, a bibliográfiának (1918—1943), és várjuk a folytatást: talán a teljesség, de mindenképpen egy jó, becsületes keresztmetszet igénye él bennünk. Kerényi Károlyt mitológusnak nevezték, de menthető tévedés az antik vallásosság apologétáját látni benne. Mert mindenben igazolja a mitológiát. Ilyen viszonyulás — kezdetlegesebb intelligencia esetében — akár az antik kultusz fölelevenítéséig terjedhetett volna. Erről persze nincs szó, de az olvasóban sok bizonytalanság marad: hogyan élje meg és hordozza saját élményvilágát az antik mitológia és vallás nélkül? S ebben már keveset segít Kerényi. Túlzás lenne azt mondani, hogy egzisztenciális ígéretek után szakmai megoldásokat ad, de tény, hogy feszültség érződik. Másrészt éppen ez a feszültség visz életet a tanulmányokba: lehet-e a klasszika-filológia életmegtartó erő, anélkül, hogy kivonná az embert a jelenkorból? Ez Kerényi kérdése, egyben fölényének titka: egyrészt a szaktudósokkal szemben, akik nem értik, miről van szó, másrészt az „általános” gondolkodókkal szemben, akik kívülről bírálják a megoldási kísérletet, miközben egy szakélmény természetéről és válságairól fogalmuk sincs. Kerényi Károly számára vallásos élmény volt a klasszika-filológia. Éppen a tudóslét, azaz a szellemi igényesség tette ilyenné. A tudás Kerényi számára eszköz volt a lét mind teljesebb átélésére: azaz vallásos módon viszonyult a saját szakterületéhez. Ezt más is megteheti, Kerényi azonban helyzeti előnynyel is bírt. Szakterülete, az antik vallás direktben viszonyul a teljességhez. Ellenben a keresztyén teológia hajlamos arra, hogy egész létünket a hit— kegyelem vonalán kapcsolja össze Istennel; de nem mindenki tudja ebben a formában átélni az Isten-kapcsolatot. A Nyugat másik nagy teljesítménye, az újkori tudomány tárgya mindig a rész. A teljesség megélésére tett ugyan kísérletet műveltségünk, de a legjobb esetben is csak szórványos elit-élményeket ért el. Heidegger öregkori „misztikája” azonban jól mutatja az igazi vágyat. Várjuk az Istent az értelemben, az érzelemben, a közösségi és magánéletben, valamint a jövőre vonatkozó ígéretben.
