Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Kulturális figyelő
88 KULTURÁLIS FIGYELŐ Fényszóró „Ó mért oly későn?” — kérdezhetnénk Kiss József verssorával szólva, miért csak most kezdenek sokasodni nálunk a szerelem és a házasság kérdéseivel foglalkozó szociológiai könyvek, amikor a társadalom alapközössége, a család már oly mértékben veszélyeztetett, hogy ezer házasságkötésre 350 válás esik, és félmillió gyermek nő fel csonka családban vagy egyik szülője új házastársával? A legutóbbi évben azonban egymás után jelentek meg a szociológiai munkák, keresvén a társadalmi jelenség okát, s remélve, hogy a diagnózis a terápiát is sugallja majd, mert minél többen foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, annál több gondolat, intés, információ szivárog finom hajszálereken át az érintettekhez, a családalapító fiatalokhoz, akiket az elmúlt évtizedekben két megtévesztő illúzióval indítottak útnak a felnőttek: az egyik az volt, hogy ha igyekeznek, „minden” lehet belőlük; a másik, hogy a házasságnak csakis a szerelem ad létjogosultságot, ök aztán csakhamar megtapasztalták, hogy a pályaválasztás nem csak a tehetségen meg az igyekezeten múlik, hanem a gazdasági körülményeken is, annál inkább ragaszkodtak viszont a második illúzióhoz, a holtig tartó szerelem hipotéziséhez, s ha ez utóbbi (egyazon partnerrel) mégsem bizonyult végtelenbe húzódónak, váltogatták hát a párjukat. És bár e váltogató szándékhoz még sok más tényező is hozzájárult — városba vándorlás, tömeges mobilitás, migráció, heterogámia, lakáshiány, szűk látótér, hajszoltságtól tépett idegek stb. —, mentségül mindenesetre ott volt a tanítás: a házasság erkölcstelen, ha nincs benne szerelem. Ezzel az illúzióval számol le a Gondolat kiadásában 1985-ben megjelent tanulmánykötet: A szerelemről komolyan című, melyet Kamarás István és Varga Csaba szerkesztett, és amelynek szerzői között Olyan jól ismert tudósokat, papokat, írókat találunk, mint pl. Buda Béla, Nyíri Tamás, Ancsel Éva, Mérei Ferenc, Szilágyi Ákos, Gyökössy Endre, Tornai József és még sokan mások. A tanulmányok a szerelem lélektanával, antropológiájával, szociológiai, történeti hatások alatti formálódásával, változásaival az évszázadok során és változásaival az egyén életében foglalkoznak. Világos meghatározásokra törekszenek, és elhatárolják egymástól a bár gyakran összekapcsolódó, de korántsem azonos fogalmakat (mint sze- xus, erotika, vonzalom, agapé, szeretet, barátság, házasság). Mondanivalójuk hol történetibb, hol inkább szociológiai megközelítésű (a kettő nincs ellentétben, hiszen „a történelem a múlt szociológiája”) ; stílusuk hol közérthetőbb, hol bonyolultabb; van, aki inkább irodalmi példákra utal, van, aki filozófiai síkra emeli közlendőjét, de mindegyik tanulmány elgondolkoztató, ismeretgazdag, az emberi létezés egészére tekintő; és összecsengően hirdetik szerelem és házasság különbségét, utóbbinak létjogosultságát akkor is, amikor az előbbinek már csak emléke él. A családszociológia egyik legjelesebb hazai .kutatója, Cseh-Szombathy László A házastársi konfliktusok szociológiája című könyvében (Gondolat, 19S5.) új hipotézist tárgyal, mely szerint az összeütközések nem mindig és nem feltétlenül károsak, lehetnek tisztázó jellegűek is, előrevivőek, elősegíthetik az összehangolódást, rosszabb esetben ráébreszthetik a feleket arra is, hogy végképp nem egymáshoz valók. A szerző több külföldi, főként angol nyelvterületről származó kutatásra támaszkodva tárja fel a konfliktusok leggyakoribb okait (házastársi, családi, társadalmi szerepek ütközése, otthoni munkamegosztás, anyagi kérdések, illetve a mindezekkel kapcsolatos érdekellent' - tek; valamelyik fél erős kötődése szüleihez; féltékenység szerelmi téren, de nemcsak ott, hanem mindenféle viszonylatban: gyermekre, szülőre, barátokra; egyáltalán a gyermek(ek) okozta viták, gondok, érzelmi hullámzó ok stb.). Bemutatja az összeütközések nyílt és rejtett formáit, különféle fokozatait; szól személyiség- és kapcsolatfejlesztő (vagy romboló) hatásukról. A konfliktusokat a társadalmi mozgás ok
