Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Kósa László: Parasztbiblia
KÓSA LÁSZLÓ: PARASZTBIBLIA 67 pedig a sok közül csupán az egyik ösztönzője a biblikus néphagyomány születésének. A gyűjtő-, szerkesztőpáros kísérő tanulmánya — szinte a lehetetlennel birkózva — éppen azokat a művelődéstörténeti tényeket és rétegeket igyekszik földeríteni, melyekből a könyv anyaga táplálkozhatott. Sorrendet megállapítani, kronológiát fölállítani csak részben lehet, hiszen a zsidó, az antik és nem utolsósorban a finnugor néphit elemei, más oldalról az apokrif könyvek és a pszeudóepigráfiák egyaránt nagy mélységbe nyúlnak vissza. Kellő hangsúlyt kapnak a középkori kolostori irodalom, a reformáció Bibliakultusza, az ellenreformáció és a barokk vallásos élménye, különböző korok anyanyelvi prédikációi. Ha valamit hiányolnunk lehet, az a közelmúltban, az írni-olvasni tudásra számítva megjelentetett népszerű és olcsó vallásos nyomtatvány, melynek története azonban még nincsen feldolgozva. Igaza van a kísérő tanulmány szerzőinek, a számos forrással kapcsolatban álló, műfajilag igen tarka (monda, mese, példázat, legenda stb.) gyűjtemény szövegeinek jelentékeny részében kimutatható sajátos szemlélet egy soha rendszerbe nem foglalt mitológia körvonalait sejteti. Valószínű azonban, ha az írásbeliség nem kerekedik a szóbeliség fölé, mint az elmúlt fél évezred európai kultúrájában történt, akkor sem vált volna ez a hagyomány egységes mitológiává. Ahhoz túlságosan lazának látszik a történetek kapcsolata. Mégis az alapréteg föltétlenül magán hordja annak a perzsa—görög dualisztikus tradíciónak a bélyegét, mellyel a keresztyénség története során annyit küzdött. Föltehetően a középkori eretnek mozgalmaknak köszönhetően a XX. századig meséltek arról, hogy a Világ teremtésében a Jó és a Rossz egyenrangúan részt vett, s ennek megvoltak a maga következményei. Nagyon jellemző, hogyan sűrűsödnek a Parasztbiblia történései. Az Ószövetség súlypontja épp a teremtésre és a legkorábbi időkre esik. A teremtő Isten azonban nem az egekben trónol, hanem ugyanaz a közvetlen viszony jellemzi kapcsolatát az emberekkel, mint a tündérmesék királyainak alattvalóikkal. (Itt kell megjegyeznünk, hogy a 45. oldalon olvasható történet nem teremtésmonda, hanem Péter látomásának parafrázisa és a későbbi ..Innen indult el az egyház” című fejezetben lett volna a helye. (Vö. Apostolok cselekedetei 10; 11—16.) Az Ószövetség legtöbb könyvének nem találkozunk a nyomával. Érthető, hogy a próféciák és bölcselkedések nem gyökereztek meg a néphagyományban, ám azzal szemben tanácstalanok vagyunk, miért hiányzik velük együtt koruk sok mozgalmas története. Rálapozva az újszövetségi szövegekre azokat színesebbnek és gazdagabbnak érezzük. Több a kiemelkedő szereplő is. Jézus azonban lényegesen más tulajdonságokkal lép elénk, mint amilyeneket a Bibliában visel. Csodatevő, de nemcsak betegeket gyógyít és szegényeket istápol, hanem állandóan büntet (mi több, sorsszerűén is), átkoz, helyreigazít. Folytatja a teremtés munkáját, noha már korántsem olyan tervszerűen, mint a Genezisben történt, hanem alkalmakhoz illeszkedve. így inkább hasonlít az ószövetségi, a mindenséget létrehozó, az embereknek törvényt adó és azokat szigorúan megtartató Istenre, mint az evangéliumok szelíd, bűnöket megbocsájtó, az embereket fenntartás nélkül szerető Krisztusához. Ebből következik, hogy a Parasztbiblia középpontjában nem az üdvtörténet áll, hanem az erkölcs. Innen tekintve kielemezhető belőle az európai morálnak a magyar parasztok által is elismert és normaként kezelt változata, melynek alapja a tízparancsolat. Értékrendje pedig a középkori keresztyénségre vall. Nem gyűjtő és fölhalmozó, hanem a mindennapok örömeivel és bajaival
