Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985

1985 / 2. szám - Tarbay Ede: Kegyetlen requiem (vers)

TARBAY EDE

Kegyetlen requiem

1

Emlékeinkből építjük önmagunkat, romjainkból teremtünk mindig újat.

2

Elmúlásod erőt adott, nemléted mindentől megfoszt.

Ha jövőmből magad kitagadod, nem-lenni a legjobb.

3

Nap mint nap elfelejtelek, nap mint nap tudnom kell téged, s dühömben ,a Végtelenbe lendült képzelet keresztjére feszítenélek.

Ha lennél, ha volnál, de nem vagy, így önmagam feszítem föl rá, a vasszögeknél vérem alvad, s elevenen én válók halottá.

4

Meddig vagyunk mi, te meg én, kettőnk között hol a határ?

Létem a Semmi peremén most mozdulatlan áll.

5

Hiányod stigmája bennem a nem újuló szerelem.

Átkozottak vagyunk mi ketten: a halott és az eleven.