Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Nyíri Tamás: Kortárs teológusok: Karl Rahner
NYÍRI TAMÁS: KARL RAHNER 27 bemek lenini. Egy tudóst, aki tudja, hogy mi a tudomány, aki ért hozzá, hogy mozgásba hozza a gondolkodást, felkeltse a problématudatot, aki olyan nehéz kérdéseket tesz fel, amilyeneket csak a gyerekek tudnak kérdezni, de meg is válaszolja őket teljesen váratlan szellemi megközelítésből. Egy gyanakvástól mentes, bizalmat keltő embert találtak benne, aki hajlandó volt meghallgatni őket, aki nem ítélt el senkit, a legrosszabb jelenségben is meglátta a jó arany szemcséjét; bár nem volt éppen finnyás, és fellobbanó haragjában az erős kifejezésektől sem riadt vissza. Egy teológust találtak, aki nem akart mást, mint — már amennyire ez egyáltalán lehetséges — megérteni a keresztény hit mondanivalóját. S egy keresztényt találtak, aki szíve egyszerűségében az evangéliumból élt és gondolkodott. Mi volt a jellegzetes ebben aiz emberben? — kérdi régi barátja, a pszichoanalitikus Albert Görres. Páratlan, egyedülálló módon volt hajlandó együtt gondolkodni a másik emberrel. A beszélgető társ gondolkodásának mélyére kívánt behatolni, hogy megértse e gondolkodás ki nem fejtett előfeltételeit is. Megkísérelte megértem, hogy egy marxista, egy ateista, egy természettudós vagy pszichoanalitikus, vagy egy egészen közönségesen átlagos ember miért gondolkodik úgy, ahogyan gondolkodik, miért érez úgy, ahogyan érez. Nem kívánta megcáfolni vagy helyreigazítani a neki idegen gondolkodást, hanem odáig iparkodott követni, ahol a gondolkodás „igazságsúlypontja” van, el akart jutni a másik tapasztalatvilág kellős közepébe. Innen, ebből a tapasztalatból igyekezett megnyílni a minden egyes világi tapasztalatot és gondolkodó alanyt átfogó egészre. Ezek azok a tulajdonságok, amelyek mágnesként vonzották hozzá az embereket a világ minden tájáról. Ezek keltették fel iránta a bizalmat egy másik, kivételesen ártatlan és jóindulatú e|mberben, XXIII. János pápában; püspökökben és tudósokban, egyetemi hallgatókban és gyermekekben. 1982-ben adták ki azt a levélgyűjteményt (Mein Problem. Karl Rahner antwortet jungen Menschen, Freiburg—Basel—Wien 1982.), amely fiatalok hozzá írt leveleit és az ő válaszait tartalmazza. Rahner képessége, hogy okosokkal és butácskákkal mint egyenrangú társakkal tudott beszélni, túlemelkedve a megértési nehézségek szakadékéin, azzal az adományával függött össze, hogy tudott a másik mokasszinjában járni, ami egy indián! közmondás szerint minden megértés alapja — jegyzi meg Albert Görres. „Egészen normális, teljesen hagyományos filozófiai és teológiai kiképzést nyertem Valkenburgban, Hollandiában. Nagyon szorgalmas, alapos, csak kissé színtelen tanáraim voltak. A modern tomizmus iránti érdeklődésemet nem kötelező olvasmányaim keltették föl. Rendi elöljáróim úgy határoztak, hogy filozófiatörténetet fogok tanítani Pullachban. Az eddigi szokásokkal szakítva, nem Rómába küldtek továbbtanulni, hanem Pater Lotz-cal együtt, akivel körülbelül egyidős vagyok, Freiburgba, ahol Martin Heidegger is tanított. Érthető, hogy a ,Sein und Zeit’ korai Heideggere hatott ránk legjobban. De tiltakozom az ellen, hogy egyszerűen Heidegger-tanítványnak nevezzenek. Már Valkenburgban megismertem P. Joseph Maréchál, egy belga jezsuita filozófiáját, s ennyiben, hogy úgy mondjam már eredetileg is közelebb álltunk Heidegger gondolkodásához. Magát Maréchalt személyesen nem ismertem, de annál alaposabban tanulmányoztam könyveit, kiváltképpen a nevezetes ,Cahier V.’-et. Azután meg kell említenem a Szent Ignác-i spiritualitást is. Ezek ketten legalább akkora hatással voltak rám, mint Heidegger. De mit is kezdtem volna dogmatikatanárként Heideggerrel; például a bűnbánat szentségéről írt könyvem közel négyszáz oldalon át tárgyalt kérdéseiről
