Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985

1985 / 2. szám - Nyíri Tamás: Kortárs teológusok: Karl Rahner

NYÍRI TAMÁS: KARL RAHNER

egyetlen sort sem írt Heidegger. Sokat tanultam azonban Heideggertől gondolkodásmódját tekintve. Hatott rám bátorsága, amellyel újra kérdésessé tett jó néhány, hagyományosan magától értetődőnek tekintett dolgot; sokat tanultam tőle abból a szempontból is, hogy be kell vonni a filozófiái\ is a mai keresztény teológiába. Ezért mindig hálás leszek neki. Heideggert vitathatatlanul nagy filozófusnak tartom. Heidegger avatott be a filozófiai gondolkodásba. Ez nagyon fontos. Megtanította, hogyan kell újraolvasni a régi szövegeket, hogyan kell reflektálni rájuk, hogyan kell megtalálni az összekötő vonalakat az egyes szövegek, egy filozófus kijelentései között; csupa olyasmi, ami a nyárspolgárnak fel sem tűnik. Közben természetesen valódi ,filozófiatudományt’ is kifejlesztett, s ezért úgy vélem, hogy egy katolikus teológusra, akinek Isten mindörökre a kimondhatatlan titok, mindig fascináló hatása lehet Heidegg érnék.”

Rahner 1937-ben kezdett dogmatikát tanítani Innsbruckban. Bár rajta kívül több dogmatikatanár is volt, jóformán teljes terjedelmében előadta az egész dogmatikát. Hallgatói olyan sokat kaptak tőle, annyi ötletet, indíttatást, kérdést, hogy ha ilyenek lettek volna a többi tanárok is, akkor egyszerűen nem tudták volna befejezni tanulmányaikat. „Hála Istennek, hogy csak egy Karl Rahner van, elég1 ez az egy is, hogy egyáltalán fel tudjuk dolgozni magunkban” — mondta tanítványai nevében az osztrák jezsuita provinciális, aki 1955-től 1958-ig hallgatta az egyetemen.

Modern Szókratészként megfogalmazta, felszínre segítette és megválaszolta mindazt a kérdést és problémát, ami talán nem is tudatosan, mindenképpen megfogalmazatlanul, ki nem mondottan élt hallgatóiban, és — legalábbis számunkra — megnyugtatóan meg is oldotta. Szüntelenül hangsúlyozta, hogy csak megoldási kísérleteket nyújt, de éppen az volt a legmegnyugtatóbb benne, hogy sosem kívánta véglegesen lezárni tanítványai gondolkodását, hogy éppen további szellemi aktivitásra igyekezett serkenteni őket. Sosem állította, hogy a végleges igazság birtokában volna.

Amilyen szenvedélyesen kereste Istent, olyan szenvedélyesen gondolkodott. Egyik lényeges gondolata volt — az I. vatikáni zsinat tanításából merítette —, hogy egy és ugyanaz a személy a Teremtő és Urunk, Jézus Krisztus Atyja. Erre a belátásra alapozta sokat hangoztatott tételét, hogy a hit és a gondolkodás nem zárja ki ejgymást, hogy lehetséges gondolkodó embernek lenni, egyszersmind hívőnek is, sőt, hogy az ésseerű hit rendkívüli módon elősegíti a gondolkodást. Mélyen hívő keresztényként is lehetséges, sőt elengedhetetlenül szükséges, hogy gondolkodó emberek legyünk.

Hogy a hit és a gondolkodás csakugyan összeegyeztethető, mindenekelőtt abból világlott ki, hogy Rahner elfogulatlanul, mindennemű félelem vagy apologetikus-ideológiai fenntartás nélkül tudott és mert szembenézni a tudomány eredményeivel. Soha nem polemizált a tudományokkal, soha nem támadta őket. Látszott rajta, hogy az újabb tudományos eredmények nem keltenek benne hitbeli aggodalmakat, sosem kínlódott miattuk hite. Amikor pedig katolikus keresztény lévén összekülönbözött bizonyos tudományos tételekkel, ezt vesződség és gyötrődés nélkül tette. Egyik kedvenc, visszatérő fordulata volt ,,a tudományos becsületesség”. Nemcsak a másként gondolkodók ismerték el ezért, hanem hihetetlenül nőtt tőle szavahihetősége is. Nagyon sokat segített nemcsak tanítványainak, hanem olvasóinak és minden hozzáfordulónak azzal, hogy megérttette velük: nem baj, nem tragédia, nem kell nyomban kétségbe esni, ha nem tudunk rögvest megoldani valamilyen