Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - Körkérdés: Keresztyén életvitel ma
KÖRKÉRDÉS Keresztyén életvitel ma Mérnök—biológus házaspár vagyunk, kevéssel túl a harmincon, egy iskolás és egy óvodás gyermekünk van. Férjem katolikus, én evangélikus vagyok. Evangélikus templomban volt az esküvőnk, gyermekeink is evangélikusok. Legtöbbször valamennyien együtt megyünk az istentiszteletre, ill. a gyerekek bibliaórára, de az is előfordul, hogy férjem misére, vagy mi, felnőttek mindketten oda megyünk. Soha nem bántottuk meg egymást hitében, mi nem Páléi vagy Apollóséi vagyunk, csak Jézusé szeretnénk lenni. Istennek hála, házasságunk eddigi csaknem 12 éve szeretetben, békességben telt. Gyermekkori családi életünk élményeiből táplálkozva, nap mint nap küzdünk érte, hogy ideges, rohanó, fárasztó életünk közepette is lka tudjuk alakítani otthonunk derűs nyugalmát, s ezzel jó táptalajt biztosítsunk gyermekeink neveléséhez. Ügy érezzük, hogy házasságunkat, kapcsolatunk szilárdságát a sors nem tette még igazán próbára, mégis abban, hogy közös életünk emlékei között kutatva sem lelünk rossz emlékű, békédén periódusokra, annak is része lehet, hogy éltünk Édesanyám esküvőnk napján adott útra való javai: „Ne menjen le a nap a ti haragotokkal!” Ezt a szemléletet igyekszünk a családon kívüli, tágabb környezetünkben is érvényesíteni. Törekszünk rá, hogy a félreértések mihamarabb tisztázódjanak, a nézeteltérések még kezdeti stádiumukban megoldódjanak. Tudatosan próbáljuk félretenni a sokszor jogosnak érzett „nem én kezdtem”, „nem én vagyok a hibás”. „engem sértett meg” büszkeségét, s kezdeményezni megromlott kapcsolataink helyreállítását. Jó volna, ha ez mindannyiszor így sikerülne, akárhányszor csak szükség van rá. Gyermekeink hivő felnőtté nevelésében a Nagyszülőktől is igen sok odaadó, gyakorlati segítséget kapunk. Iskolás lányunk szívesen jár gyenmekbibliaórára, számára ez természetes. Nem csinál belőle titkot az iskolában sem, mert társairól is pontosan tudja, hogy ki jár hittanra. Istennek hála, semmiféle összeütközésük nem volt emiatt sem az osztálytársakkal, sem a nevelőkkel. Óvodás kisfiúnkat korcsoportja bibliaóráin még elsősorban a közös éneklés, játék, rajzolás köti le, a mesét az igaz történetektől még nem tudja pontosan megkülönböztetni, de bízunk benne, hogy már az ő szívében is ott van az a magocska, amelyből — ha gondosan ápoljuk — kikelhet az igazi hit kalászt termő búzája. A technikai fejlődés egyfajta második paradicsomi állapotot ígért a század emberének: úgy véltük, hogy a gépesítés, az automatizálás megszabadít bennünket a napi robottól, szabad időnket arra fordíthatjuk, amire csak tetszik. Ma ennek épp az ellenkezőjét érezzük, életünk ritmusa felgyorsult, egyre többet és többet
