Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - Fabiny Tamás: Isten kommunikációja a világgal
FABINY TAMÁS: ISTEN KOMMUNIKÁCIÓJA 71 relni akar, az egyházak a pillanatnyi statisztika bűvöletében élnek, a lelkészek egy-egy dörgedelmes prédikációval kívánják pótolni a hosszas türelmet igénylő lelkigondozást — aligha találnánk a Jézusénál jobb példát. d) Igen tanulságos az a merészség, amellyel Jézus átlép előítéleteket,- megszüntet kulturális és vallási tabukat. Módszere nem tolakodó, nem erőszakos, ám végtelenül bátor — ugyanis hisz abban, hogy nincs reménytelen eset, nincsenek örök-süket fülek, hisz abban, hogy az ember megváltozhat, hitre juthat. E merész alapállás nélkül ma sincs hiteles és eredményes kommunikáció. Ezzel a merészséggel ruházza fel Jézus a tanítványait is, amikor „mint juhokat a farkasok közé” küldi őket (Mt 10,16). A tanítványok akkor tudnak helytállni a kommunikáció terén is, ha a kígyótól okosságot és a galambtól szelídséget tanulva szólnak. Ez esetben pedig az is igaz lesz, hogy „nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok” (Mt 10,20). De ez már harmadik gondolatkörünkhöz vezet át. Isten kommunikál — az egyházon keresztül Missziói parancsában (Mt 28,18—20) Jézus felhatalmazza és kötelezi tanítványait munkája továbbvitelére. Máshol arról beszél, hogy aki a tanítványt befogadja — vagyis igent mond az általa közvetített üzenetre —, az magát Jézust fogadja be (Mt 10,40). Az ekkleziológia, az egyházról szóló tan alapja a kommunikáció vonatkozásában is a krisztológia, a Krisztusról szóló tan. A Mester és tanítvány egységéből az következik, hogy a kommunikáció az egyház számára is az kell hogy legyen, ami a próféták és Jézus számára volt: az igazság közlésének módja. A módszer, a kommunikációs csatorna sokféle lehet: beszélt és írott szó, dramatizálás, film, dia, zene, tánc, jelképes cselekedetek stb. A fontos csak az, hogy az igazság ne sikkadjon el. A módszerek megválasztásában jó, ha az egyház mérlegeli a mindenkori kulturális hátteret, s ahhoz bizonyos mértékig alkalmazkodni is tud, amint azt Jézus beszélgetéséből megtanulhattuk. Hiába játszik pl. Európában oly nagy szerepet a nyomtatás, csupán a leírt szóval aligha lehetne bármit is elérni afrikai vagy ázsiai környezetben. Ott erősebbek a szóbeli közlésnek, vagy éppen a táncnak és a különböző szimbólumoknak a hagyományai. Kifejezetten egyházi téren is jelentkezik a kulturális meghatározottság: a protestantizmus fő „kommunikációs érzékszerve” a jül, az ortodoxiáé viszont a szem ... A kommunikáció mindig szorosan összefügg politikai kérdésekkel is. Sok bibliai prófétát ma bízvást nevezhetnénk egyházpolitikusnak, sőt politikusnak. Isten emberei nem építettek politikai szempontokat figyelmen kívül hagyó légvárakat, hanem mérlegelték a különböző politikai áramlatokat, sőt gyakran irányították is őket. Persze mindezt nem a „merről fúj a szél” sunyi kérdésével, nem is próféta-köpönyegük ide-odaforgatásával végezték, hanem úgy, hogy a politikát is Isten üzenetének továbbadása, vagyis elsődleges céljuk szolgálatába állították. Az igazság közlését tartották szem előtt a próféták és Jézus is, amikor a kemény üzenetek — pl. ítélethirdetés, megtérésre való felhívás — hűséges továbbadásával a népszerűtlenséget is vállalták. Mai kommunikációnk betegségének — amivel dolgozatunkat kezdtük — egyik oka éppen itt keresendő: sok politikus, gazdasági szakember vagy éppen lelkész az igazság elhallgatása vagy elferdítése árán keresi a népszerűséget. A hordószónokoknak és a szemfényvesztőknek ezt a szerepét a Bibliában mindig a hamis pró-
