Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - Luther Márton az Isten jelenvalóságáról (Veöress Imre: Hozzáfűzés)
LUTHER MÁRTON AZ ISTEN JELENVALÖSÁGÁRÖL 5 thernél egybeolvad, anélkül, hogy bármelyik elveszítené a maga külön valóságát. Isten mind a két „helyen” jelen van mindig. A transzcendens Isten itt van az immanens világban. A feltámadt Krisztus nem valahol a mennyben trónol mint gólya a magas fészkében: ő egyszerre van „ott” és „itt”. Sőt a földön élő keresztyéneket már az életükben körülveszi, átjárja Isten világa. Hivő emberek még ma is hajlamosak a térbeli szemléletre föld és menny, élet és örökélet tekintetében. A Szentírásban János evangéliuma töri át legvilágosabban ezt a válaszfalat. Még ugyan „hitben járunk, nem látásban” — ahogyan Pál apostol írja, de 'Isten jelenvalósága összekapcsolja a mennyet és a földet, a jelent és az örök jövőt, élőket és holtakat. Isten csak a hit számára valóság — ez tűnik ki a Luthertól idézett utolsó szakaszból. Olyan merészen beszél itt Luther, mintha az ateizmust súrolná. Pedig éppen Isten mélységes tiszteletét, dicsőségét szolgálják felismerései. „A hit az Istenség teremtője, de nem személyében, hanem bennünk.” Ez azt jelenti, hogy Isten tőlünk függetlenül valóság, de számunkra valósággá egyedül a hit teszi. A hit nélkül az ember természetes létformája az ateizmus. De nem a hivő ember az isteneszme alkotója — ahogyan szokták mondani —, mert a hitet magát Isten adja; a hit csak elfogadja Isten valóságát, meggyőződik Isten valóságáról. Másképpen, mint hit által nem is lehet tudni bármit az Istenről. A hit adja meg Istennek az őt megillető dicsőséget, azzal, hogy Istent Istennek vallja. Nem lehet beszélni Istenről önmagában, mintegy tár- gyiasítva az ő lényét, magunktól függetlenül sem szólhatunk róla, csak önmagunk teljes érintettségével, a hit személyes hitvallásával. Isten istenvolta, fensége, kegyelme, szeretete csak úgy lesz valóság számunkra, ha hiszünk. Ahogyan a feltámadt Krisztus megjelenései az Üjszövetség tanúsága szerint csak a benne hívőknek jutottak osztályrészül, az Isten sem „jelenik meg” senkinek, csak a hívőnek. Ebben az értelemben Isten valósága hitbeli valóság az emberek között. A hitben lesz jelenvalóvá ő. Tudvalevő, hogy Luther a hitről soha nem beszél Krisztustól és Isten igéjétől elvonatkoztatva. Az idézett gondolatmenetekben ez nem szerepel, de Luther írásainak az összefüggésében nyilvánvaló, hogy a hit, amelyről itt szólt, a Krisztuson át Istenbe vetett bizodalom, és forrása az Isten igéje. (Veöreös Imre)
