Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - Ritoókné Szalay Ágnes: Dévai Mátyás egy ismeretlen levele?
11 RITOÓKNÉ SZÁL AY ÁGNES: DÉVAI LEVELE? külsőlegesen fölsorakoztatott támogató érvnél meggyőzőbbnek tűniik ez a belső hasonlóság a levélíró és Dévai Mátyás lelki fölépülése között. Ebben az összefüggésben figyelhetünk föl a levélnek még egy föltűnő jelenségére. Háromszor is előfordul, és nagyon hangsúlyosan a „videó”, a „látom” ige, méghozzá a testi szem és a fölfogó értelem nem szokásos kapcsolatában. Tudjuk, hogy Dévai második útjára részben már súlyos szem- betegsége miatt kényszerült, amellyel 1536-ban hónapokig kezelték Nürn- bergben. Az eredményről nem tudunk semmit, kézírása az 1542 utáni időből nem maradt fönn. Nagyon bonyolult az az összefüggés, amely leggyöngébb szerve és a megerősödött lélek kapcsolatáról itt a levélben feltárul. Talán túlságosan is messze mentünk Dévai szerzőségének valószínűsítésében, amikor pedig továbbra is fönnáll az a tény, hogy a kézírás nem az övé. Gyakorlatlan, óvatos kéz rótta a sorokat, mintha a levél külső formája nem is volna összhangban a tartalommal. Nincs kizárva, hogy Dévait a már többször említett súlyos szembetegsége akadályozta az írásban. Amint ismeretes, az 1542 utáni évektől nem maradt ránk levele. Hírek jártak térítő útjairól, Veit Dietrich kapott is tőle levelet, de azt írhatta éppenúgy valami keze ügyében levő segítőtársnak diktálva, mint ahogyan talán ezt is. Éppen a Melanchthonnal való bensőséges ismeretsége miatt nem szorult magyarázatra testi fogyatékozása, és ezért íródeák alkalmazása. Folytatva Dévai wittenbergi kapcsolódásainak gondolatsorát, el kell érkeznünk 1543 nyarán történt hazatérte és a hazahozott tanítás sokat vitatott problémájához. Már a kortársak körében és azóta az egyháztörténeti irodalomban is sok nyugtalanságot okozott Dévainak az úrvacsora kérdésében a svájciakhoz húzó állítólagos álláspontja. Stöckel írta 1543 június 30-án, hogy Dévai magával hozta Wittenbergből Luther egy saját kezű „breve scriptum”-át.9 Egy későbbi levélből az is kiderül, hogy ezt az irományt, amely az úrvacsoráról szólt, közben itthon már másolgatták. Luther kézirata nem maradt fönn, másolata sem. Hogy akkortájt ilyen témájú nagyobb munka kikerült volna a kezéből, arról a szakirodalom nem tud. Nehéz is volna életének ebben a súlyos betegségekkel terhelt korszakában egy önálló rendeltetésű munka megszerkesztését föltételezni. Méghozzá a magyarországi érdeklődők miatt (Révay Ferenc volt az első olvasója), csak latin nyelvű változatról lehet szó, Luther pedig ezt a nyelvet nem szívesen használta. Márpedig saját kezű irata Magyarországra jutott Dévai közvetítésével, és bizonyosan Luther legfrissebb megfogalmazásában tartalmazta az úrvacsoratant, mert itthon azt várták. A szereztetési igék értelmezésének lehetőségei körül az 1540-es évek elején megoszlott a teológusok véleménye, a svájciak másképpen gondolkodtak, mint a wittenbergiek. A többféle értelmezési lehetőség között ingadozók a tekintélyesebb teológusoktól kértek véleményt. Így fordultak 1542 végén az itáliai protestánsok a németországiakhoz, hogy az úrvacsoratan pontos megfogalmazását küldjék el nekik. A kérés Nürnberg lelkésze, Veit Dietrich útján jutott el Wittenbergbe. A válasz ugyanazt az utat járta be egy fél év múlva. Luther betegségére hivatkozva húzta-halasztotta a választ. A valóság azonban az volt, hogy nem akart újabb megoszlás okozója lenni. Tudta, hogy nyilatkozatát azonnal lemásolják és terjesztik. A diplomatikusabb Me- lanchthonra bízta először a válaszadást, de az, mint tudjuk, választófejedelme kívánságára áprilistól augusztusig távol volt. Luther végre is a sok sürgetésnek engedve, megírta hosszú válaszlevelét, amelyben úrvacsoratana
