Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - Ritoókné Szalay Ágnes: Dévai Mátyás egy ismeretlen levele?
RITOÓKNÉ SZALAY ÁGNES Dévai Mátyás egy ismeretlen levele? A 80 évvel ezelőtt született Sólyom Jenő emlékére A Heidelbergi Akadémia 1960-ban, Melanchthon halálának 400. évfordulóján egy kutatóintézetet hozott létre a nagy reformátor és humanista szellemi hagyatékának közreadására. Ekkorra ugyanis Melanchthon műveinek a Corpus Reformatorum sorozatban száz évvel korábban megjelent kiadása részben elavulttá vált, főképpen azért, mert időközben sok új szöveg került napvilágra. Hogy mennyi, arra a tervek mutatnak: a múlt századi gyűjtemény huszonnyolc kötetet alkot, az új kiadás nyolcvanat. Nagy filológiai és technikai apparátus áll a szerkesztők rendelkezésére, hogy a sorozat indító köteteit, Melanchthon Közép-Európa nagy részét behálózó levelezésének tartalmi kivonatait, az úgynevezett regesztákat a legszükségesebb tárgyi jegyzetekkel együtt közreadhassák. Eddig négy kötet jelent meg, az 1546-os évig 4529 levél kivonatával. Magyarország és a reformáció korabeli Wittenberg sok szálú kapcsolódása ismeretes, és sok minden történt már e kapcsolatok föltárására. Csak éppen — nyelvi vagy más egyéb okokból az itthon megjelent közlemények nehezen jutnak el oda, ahol az egyetemes egyház-és művelődéstörténet számára értékesíthetnék őket. Sólyom Jenő, az Evangélikus Országos Levéltár egykori vezetője, már a heidelbergi munkálatok megindulásától kezdve gondot viselt arra, hogy a hazai új tudományos eredményekről a szerkesztők tudomást szerezzenek. Ennek az együttműködésnek köszönhető, hogy a Heidelbergi Melanchthon Kutatóintézet vezetője, Heinz Scheible eljuttatott hozzánk egy korábban ismeretlen, föltehetően egykori hazánkfiától származó, Melanchthon- nak írt levelet. Az aláírás és keltezés nélküli levél írójának földerítéséhez kért segítséget és egyúttal hozzájárult annak közreadásához is. A latin nyelvű levélből részletet fényképmásolatban közlünk, a tartalmát kivonatosan ismertetjük. Az ismeretlen levélíró az üdvözlet után megköszöni tanárának az iránta kiváltképpen tanúsított szeretetet, amellyel már majd két éve körülveszi tanítva őt és magyarázva neki. Mert amikor, azelőtt körülbelül nyolc évvel csak öt hónapig élt Wittenbergben, alig valamivel okosabban tért haza. Nem értette, hogy Isten hogyan tűrhet egyházában ekkora, amint a lutheránusok mondják, eltévelyedést. Nem értette azt sem, hogy jóllehet Isten megígérte egyházának, hogy vele marad, mégis magára hagyta. Nem gondolt arra, amit Krisztus mondott a majdan megjelenendő pusztító utálatosságról. De miután megadatott neki a lehetőség, hogy minderről Melanchthonnal be-
