Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 2. szám - Az üldözöttekért — 1944. Visszaemlékezések, dokumentumok, naplótöredék
Az üldözöttekért — 1944 Negyven esztendeje történt a zsidók elhurcolása Magyarországról. Az évforduló lelkiismereti kötelességünkké teszi, hogy szembenézzünk a történeti kérdéssel, mit tett egyházunk a faji üldözés ellen. így jelent meg — folyóiratunk 1981. évi számainak részleteket tartalmazó, első publikációja után — ebben az évben könyvalakban Sztehlo Gábor naplója Isten kezében címen Bozó- ky Éva gondozásában. Az evangélikus egyház vezetőinek és lelkészeinek, világi tagjainak pozitív és negatív szerepét Káldy Zoltán püspök foglalta össze a Magyar Tudományos Akadémia tudományos ülésszakán tartott előadásában (megjelent az Evangélikus Élet 1984. július 8-i számában). Folyóiratunk az emlékezés jegyében két budapesti gyülekezet történetéből közöl példákat. (Szerkesztő) Visszaemlékezés Az Üjtemető végtelen sírhalmai és (akkor még jóval kevesebb) betonhasábjai felett légicsata dúlt. A vadászgépek lőfegyverei néha végigpásztázták a sírokat. Gelleres lövedékek füttyel, sikollyal vészjeleket adtak: mentse ki-ki életét, ahogyan tudja. Weltler Jenő kántorral és a gyászoló családdal együtt fák és síremlékek védelmét kerestük, elfutva a nyitott sír mellől. 1944 áprilisa volt. Villamoson és gyalog tértünk vissza kettesben a Deák térre. A Deák tér a mi várunk, szólt útközben Jenő, a Rákóczi utat elhagyva. A Kammermayer utca felől akartunk bejutni a parókiára. Az útkereszteződés azonban el volt zárva. Terjengő porfelhő veszélyre figyelmeztetett. Nem sokkal előbb a parókia földszinti részét, pontosan a lelkészi iroda alatt légiaknatalálat érte. A kis üzlet bejárata és kirakata, az áru a polcokon, falak és padlók szanaszét hevertek az utcán és a sekrestyében. Kékén András, aki az emeleti irodában végezte munkáját, megmenekült, sértetlenül élte át a robbanást. Ilyen vár volt a Deák tér nekünk, akik itt szolgáltunk és laktunk, de később még sokaknak másoknak is. . . Védelmet és erőt jelentett az élet és halál akkor egyre keskenyebb mesgyéjén, kockázatok és veszélyek között, küzdőknek és visszavonulóknak, szilárd ellenálló, de mégis sérülékeny, reményt ébresztő, de nem mindig kielégítő. Azokról az eseményekről elevenítek fel néhány emlékképet, amelyek ezek között a falak között 1944. néhány hónapjában játszódtak le. Különösképpen az üldözöttekkel, zsidókkal és másokkal is. Mementó ez az írás, amelyre ma az évforduló késztet. Engedem, hogy az emlékek kronológiai és logikai rendtől függetlenül, de az asszociáció autonóm törvénye szerint kerüljenek elő és alkossanak kapcsolatot egymással 1944. március 20-a hétköznap volt. A templomban 10 órakor mégis isten- tiszteletre gyülekeztek. A kisszámú híveknek az oltár elől Kapi Béla püspök prédikált. Kossuth Lajos halálának 50. évfordulója volt. A püspök beszédében utalt templomunk és a Kossuth-család kapcsolatára, és tárgyalta e hagyomány nemzeti összefüggéseit. Engem rendkívül megkapott bátorsága,
